A posta és a futárok jól állják a karácsonyi rohamot
A december 22-én feladott csomag is a fa alatt lehet – nyugtatta meg az Origo internetes portált az egyik futárszolgálat. A Black Friday idején előfordultak késésekről, de azok is csak egyedi esetek voltak. A futárokkal kevesebb, boltokkal azonban több gond is lehet, érdemes a rendelés előtt telefonon is érdeklődni a raktárkészletről.
A tavalyi karácsonyi szezonban 36 százalékkal több pénzt költöttünk online, mint 2013-ban. A növekedés töretlennek látszik, így egyre nagyobb a nyomás a futárszolgálatokon is, hogy időben teljesítsék a megrendeléseket. Az ünnepek előtt elsőként a Black Friday után lehetett kiemelkedő forgalom. Az idén a fekete péntek november 27-ére esett. Évről évre egyre többen vásárolnak ilyenkor az interneten. A december 24. pedig mindig vészesen közeledik, elég kellemetlen lenne, ha egy ajándék a futárok miatt nem kerülne be a fa alá.
Mivel egyik évben sem nagy meglepetés, hogy lesz karácsony, a futárszolgálatok is időben felkészülhetnek. Novemberben, decemberben a Magyar Posta például megnöveli kapacitásait. Válaszuk szerint a felvett csomagok napi száma tavaly már rekordot döntött, jelentősen túllépve a 100 ezer darabot is. A növekedési trend és a tavalyi számok alapján pedig bővítik a kapacitást az utolsó két hónapra. Elmondásuk szerint ennek köszönhetően a küldemények feldolgozása, kézbesítése normál rendben zajlik, nincs fennakadás.
2014-ben 13,5 millió belföldi csomagot szállított a Posta, ez 15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. 2015-ben pedig szerintük biztosan új rekord születik. Előzetesen 15 millió csomagot várnak. Ennek zömét a belföldi internetes rendelések adják, de intenzíven emelkedik a külföldi rendelések miatti küldeményforgalom is.
Ha a futárokon nem is, a bolton és a vásárlón még múlhat az, hogy ott lesz-e a fa alatt a kiszemelt ajándék. A rendelést érdemes hetekkel az ünnep előtt leadni, és a rendelés után érdeklődni telefonon vagy e-mailben, hogy minden rendben lesz-e, és előreláthatólag mikor tudják postázni. Ezzel kivédhető az a jelenség, hogy ilyenkor egyes áruházak készlethiányra vagy megnövekedett forgalomra hivatkozva késve vagy egyáltalán nem adják fel a megrendeléseket. (Origo)
Kapcsolódó cikkeink
Csokor vagy cserepes növény? Így változnak a nőnapi virágvásárlási szokások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meglepő trend nőnapon: a virág mellé már szinte elengedhetetlen valami más, személyesebb is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az új üzleti területek hajtják a növekedést a CECONOMY-nál – rekord ügyfél-elégedettség és online részesedés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


