A piacon igazi kapcsolat alakul ki kereskedő és vásárló között
Fontos, hogy a hazai termékek megvásárlásával segítsük a hazai munkahelyek megőrzését, az önellátást és a gazdasági nehézségek mielőbbi leküzdését – jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a berceli piac átadó ünnepségén.

(Fotó: Pixabay)
Az államtitkár kifejtette, hogy amikor elindították a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésének támogatását, azon belül a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális- és eszköz fejlesztése című pályázatot 2020. október 2-án, olyan partnereket kerestek, akik lehetőséget kívánnak adni a helyi termelőknek, hogy helyben értékesítsék termékeiket. Akik megértik, hogy a helyi alapanyagok felhasználásának támogatásán keresztül a lokális gazdaság fejlesztéséhez is hozzájárulnak, továbbá akik számára fontos, hogy a minél több magyar család asztalára kerüljön hazai, jó minőségű, egészséges és friss élelmiszer – tette hozzá.
A pályázati kiírás vidéki önkormányzatoknak, helyi nemzetiségi önkormányzatoknak és non profit szervezeteknek szólt
Ők nyújthatták be maximum 100 millió forint tekintetében új vagy már meglévő helyi termékértékesítést szolgáló piacok és vásárterek létrehozására, fejlesztésére. A támogatás intenzitása 85 % és 95% között alakult. Bercel Község Önkormányzata lett egyike annak a 362 partnernek, aki tavaly nyáron sikeres támogatási kérelmet nyújtott be a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívásra. Ezáltal a település összesen 68,8 millió forint támogatási összegben részesült. A 362 darab kérelem összesen 27,69 milliárd forint támogatási igénnyel érkezett. A döntések 2021 májusától folyamatosak, így eddig már 149 darab kérelem rendelkezik támogatói okirattal, a megítélt támogatás 11,75 milliárd forint, amiből összesen 3,36 milliárd forint már kifizetésre került. Dr. Nobilis Márton államtitkár a piacavatás kapcsán örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen fejlődésen ment át község az elmúlt időszakban. A piactér mellett megújult a központ és a faluház is. Ehhez a munkához gratulált a település polgármesterének, Batta Tibor Bercelnek és Balla Mihály országgyűlési képviselőnek. Egy településen a piac mindig igazi közösségi tér, a város egyik központja. Hiszem, hogy a berceli piac megmutatja: jól átgondolt, kisléptékű fejlesztésekkel is lendületet adhatunk egy-egy régió fejlődésének – zárta sorait az államtitkár.
AM
Kapcsolódó cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A fogyasztók vagy az élelmiszeripar formálja, mi kerül az asztalokra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar agrárszakképzés 21. századi tudást ad a fiatalok kezébe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

