A pénzügyi szektor digitalizációja jelentősen csökkentheti a készpénzhasználatot
A pénzügyi szektor digitalizációja jelentősen csökkentheti a készpénzhasználatot, Magyarországon a GDP mintegy 15 százalékát teszi ki a forgalomban lévő készpénz, a készpénzhasználat költsége évente 400-450 milliárd forint – mondta a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Mastercard szervezésében megtartott Tech Show című konferencián.
Balogh László kiemelte: az Európai Unió államaiban átlagosan a GDP 8 százalékát adja a forgalomban lévő készpénz mennyisége. A pénzügyi szféra digitalizácójával a készpénzhasználat ráfordításainak legalább a felét meg lehetne spórolni – mondta.
A pénzintézetek „rohamléptekben” készülnek az azonnali fizetések rendszerének jövő év közepén történő bevezetésére, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon nagymértékben visszaszoruljon a készpénz használata. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az új technológiák használata során mind a pénzintézeteknek, mind a fogyasztóknak az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a a veszélyek, a kockázatok kezelésére, az úgynevezett kibervédelemre.
Rámutatott: ehhez elengedhetetlen a pénzügyi ismeretek bővítése, indokolt a pénzügyek tudatos kezelése, amelynek részét kell, hogy képezze a pénzügyi innovációk kockázatainak felismerése.
Magyarország elkötelezett abban a vonatkozásban, hogy az ország pénzügyi rendszere nyitott legyen a pénzügyi innovációkra, amelynek része a legújabb pénzforgalmi szolgáltatások és a készpénzkímélő fizetési eszközök használatának ösztönzése, térnyerése – hangsúlyozta Balogh László. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszeripari szakképzésben is kulcsfontosságú az innováció, állítja az Agrárminisztérium
A mezőgazdaság, az élelmiszeripar ma már elképzelhetetlen az innováció, a…
Tovább olvasom >Euromonitor International 2025: A szépségipar fő trendjei
A szépségápolási és személyes higiéniai piac dinamikus növekedést mutat, amelyet…
Tovább olvasom >Digitális hagyományőrzés az alfa generáció jegyében
Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >