A pénzügyi szektor digitalizációja jelentősen csökkentheti a készpénzhasználatot
A pénzügyi szektor digitalizációja jelentősen csökkentheti a készpénzhasználatot, Magyarországon a GDP mintegy 15 százalékát teszi ki a forgalomban lévő készpénz, a készpénzhasználat költsége évente 400-450 milliárd forint – mondta a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Mastercard szervezésében megtartott Tech Show című konferencián.
Balogh László kiemelte: az Európai Unió államaiban átlagosan a GDP 8 százalékát adja a forgalomban lévő készpénz mennyisége. A pénzügyi szféra digitalizácójával a készpénzhasználat ráfordításainak legalább a felét meg lehetne spórolni – mondta.
A pénzintézetek „rohamléptekben” készülnek az azonnali fizetések rendszerének jövő év közepén történő bevezetésére, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon nagymértékben visszaszoruljon a készpénz használata. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az új technológiák használata során mind a pénzintézeteknek, mind a fogyasztóknak az eddigieknél nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a a veszélyek, a kockázatok kezelésére, az úgynevezett kibervédelemre.
Rámutatott: ehhez elengedhetetlen a pénzügyi ismeretek bővítése, indokolt a pénzügyek tudatos kezelése, amelynek részét kell, hogy képezze a pénzügyi innovációk kockázatainak felismerése.
Magyarország elkötelezett abban a vonatkozásban, hogy az ország pénzügyi rendszere nyitott legyen a pénzügyi innovációkra, amelynek része a legújabb pénzforgalmi szolgáltatások és a készpénzkímélő fizetési eszközök használatának ösztönzése, térnyerése – hangsúlyozta Balogh László. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Syngenta: Nagy kihívások előtt áll a paradicsomszektor világszerte
Nagy kihívások előtt áll a paradicsomtermesztés világszerte: a rovarkártevők, a…
Tovább olvasom >Információs technológia a vendéglátásban
Mi határozza meg ma az éttermi digitalizáció irányát, hogyan növelhetik 2023-ban…
Tovább olvasom >Átadták az Agrár Innovációs Díjakat
A hazai innovátorok kivételes teljesítményének elismerésén túl fontos tudatosítani a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >