A Penta vásárolta meg a Debreceni Húst

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 27. 00:00

A tranzakciót a magyar és a szlovák gazdasági versenyhivatalok már engedélyezték.


A Penta kockázati tőkebefektetési
társaság veszi át a Debreceni Hús
Csoport részvényjogait, a csoport meghatározó
részévé válik az alakuló
közép-európai hús holdingnak.

A Debreceni Hús Zrt. rendkívüli
közgyűlésén Román Gyulát a
felügyelő bizottság tagjává választották,
a csoport vezérigazgatója továbbra is Kovács
István marad.

A Debreceni Hús csoport
Magyarország második legnagyobb húsgyártója.
A hús területén 20 százalékos, a
húskészítmények esetében 10
százalékos a piaci részesedése. A
csoport tagja a Szole-Meat Kft., a Debreceni Hús Zrt., a
Kapuvári Hús Zrt. valamint a Csaba Hús Kft. A csoport árbevétele
tavaly elérte a 130 millió eurót,
alkalmazottainak száma mintegy ezer fő.

A Penta 2007 februárban 100
százalékos tulajdonosává vált
Szlovákia negyedik legnagyobb húsgyártójának
(PM Zbrojníky). 2008 júniusban a Penta 100 százalékos
tulajdonába került Szlovákia legnagyobb húsüzeme,
a Mecom csoport is – derül ki a cég változásokat
bejelentő közleményéből.

 

Kapcsolódó cikkeink