A PENNY 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre
A PENNY Magyarország 2025-ben 3,5 milliárd forintot fordít béremelésre, amelynek köszönhetően a kereset átlagosan 7,8%-kal emelkedik. Emellett a munkatársak számára elérhető juttatások és kedvezmények körét is bővítették, többek között a munkavállalói vásárlási kedvezményt.
A PENNY Magyarország 2025-ben is kiemelt figyelmet fordít munkavállalóira, ennek keretében idén 3,5 milliárd forintot biztosít a dolgozók keresetének növelésére. A szakszervezettel történt sikeres bértárgyalást követően a fizikai munkakörben dolgozók fizetése átlagosan 8%-kal, míg a szellemi munkavállalók jövedelme 5%-kal emelkedik, amely átlagában több mint kétszerese a KSH által meghatározott 3,7%-os inflációnak.
A PENNY elkötelezett amellett, hogy versenyképes és kiszámítható anyagi hátteret biztosítson több mint 5400 munkavállalójának. Az idei bérfejlesztés kiemelten érinti a vállalat két stratégiai fontosságú területét: a logisztikai részlegen dolgozó közel 750 munkatárs az ellátási lánc folytonosságát biztosítja, míg az értékesítésben mintegy 4400 fő dolgozik a vásárlói elégedettségen a hét minden napján.
A bérnövekedés bővülő juttatási csomaggal egészül ki
A munkavállalói kedvezmény havi kerete 15%-kal emelkedik, és változatlanul 10%-os árengedményt biztosít a PENNY üzleteiben, illetve a temetési segélyt 87,5%-kal növelik a munkavállalók számára. A munkába járás támogatás keretében továbbra is a helyi bérletek összegének 86%-át fedezi a vállalat, saját gépkocsi használata esetén pedig 30 Ft/km térítés jár.
Az anyagi támogatások mellett a PENNY kiemelt figyelmet fordít a dolgozók mentális egészségére is. A cég a kiskereskedelmi szektorban elsőként vezette be a belső telefonos segélyszolgálatot, amely szakszerű támogatást nyújthat a munkavállalóknak a mindennapi kihívások kezelésében.
A vállalat 2024-ben hét új üzletet nyitott, ezzel közel 120 új munkahelyet teremtve. Ezen felül a központi iroda korszerűsítésére is kiemelt figyelmet fordítanak, amelyre 400 millió forintot különítettek el. A beruházás célja, hogy a munkavállalók számára kényelmesebb, hatékonyabb és inspirálóbb munkakörnyezetet biztosítson.
„Munkatársaink elégedettsége kiemelten fontos számunkra, hiszen ők jelentik a vállalat sikerének alapját. Úgy gondoljuk, a stabil és versenyképes jövedelem, valamint a folyamatosan bővülő juttatási rendszer nemcsak anyagi biztonságot nyújt, hanem hozzájárul a munkavállalóink motivációjához és elkötelezettségéhez is”
– fogalmazott Kazatsay Eszter, a PENNY Magyarország kommunikációs vezetője.
„A szakszervezet minden évben azzal a céllal érkezik a bértárgyalásokra, hogy elérje azt a legmagasabb jövedelmet a munkavállalók számára, amely még nem veszélyeztet munkahelyeket, vagy a vállalat hosszú távú működését. Úgy gondoljuk, hogy idén sikerült elérnünk ezt a célt a PENNY Magyarország vezetőivel folytatott bértárgyalás során. A tárgyaló felek a folyamat során konstruktív egyeztetést folytattak egymással, melynek közös eredményeként alakultak ki az idei százalékok”
– mondta a bértárgyalás lezárását követően Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
A munkatársi elégedettség a PENNY egyik legfontosabb értékmérője
A legutóbbi munkavállalói felmérés stabil elégedettségi mutatói visszaigazolták a cég elhivatottságát a dolgozók megbecsülése iránt. A vállalat munkáját a szakmai elismerések is igazolják, a PENNY 2024-ben elnyerte a Top Munkáltató címet a kiskereskedelmi szektorban, amely megerősíti, hogy a cég hosszú távú stratégiája a munkavállalói megbecsülés és a fenntartható fejlődés jegyében valósul meg.
Kapcsolódó cikkeink
HR-trendek 2025: kevesebb HO, több AI, darabokra hulló ESG
Az SAP SuccessFactors HR kutatói összefoglalták és rendszerezték a HR…
Tovább olvasom >Tízből hat munkáltató tervez 2025-re béremelést, de a tavalyinál alacsonyabb mértékűt
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította…
Tovább olvasom >GKI: A hazai vállalkozások béremelési tervei
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöldülő gasztromarketing és Z-gen
A Magyar Marketing Szövetség HoReCa & Event és Zöld Tagozat…
Tovább olvasom >Áruveszteség-csökkentő megoldás
A francia Groupement Les Mousquetaires, mely olyan márkákat képvisel, mint…
Tovább olvasom >Mit tartogat 2025 a magyar lakosság számára?
Hogyan tekintenek a magyarok az új évre? Milyen várakozásokkal vannak…
Tovább olvasom >