A parlament az év második felében szavazhatja meg a turizmus törvényt

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 05. 12:55

Jelenleg államigazgatási egyeztetésen van a turizmus törvény koncepciója, ezt követi a társadalmi-szakmai vita, és legkésőbb a második félévben a parlament elfogadja az új törvényt – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Szállodaszövetség által a budapesti turizmus fejlesztéséről rendezett konferencián szerdán Budapesten.

Nincs magyar turizmus Budapest nélkül, mivel a kereskedelmi szálláshelyek egyharmada itt található, a vendégéjszakák hatvan százaléka, a szálláshely bevételnek pedig a hetven százaléka jut a fővárosra – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány a foglalkoztatás szempontjából is kiemelt területnek tartja az idegenforgalmat, mivel a kevésbé képzett embereket is tudja alkalmazni.

A Széchenyi pihenőkártya júliusban kerül a piacra, és amíg az üdülési csekk jutaléka 6 százalék volt, addig a kártyánál ez csak 1,5 százalék lesz, a többi a szállodáknál marad – mondta Szatmáry Kristóf. Fontos változás, hogy minden más szolgáltatás csak a szállással együtt vehető igénybe, így a szállodáknak le kell szerződniük az egyéb szolgáltatókkal.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány felülvizsgálja a cafeteria juttatás szabályozását, mivel nem akarja, hogy az étel utalványokat a szupermarketekben váltsák be a felhasználók. A változás az éttermeknek lesz előnyös – tette hozzá.

A főváros új statisztikai rendszert vezet be, amellyel pontosabban lesz mérhető a turizmus gazdaságbeli szerepe – mondta a konferencián Csomós Miklós főpolgármester-helyettes.

A készülő változások közül kiemelte a kibővített Budapest kártyát, és a városnéző buszok körüli „balkáni állapotok” megszüntetését. Szólt arról is, hogy a hajléktalanok és a koldusok utcai jelenlétének visszaszorítása segíti a turizmust is.

A főpolgármester-helyettes szorgalmazta az egységes Budapest marketing kialakítását, amelyet a Budapesti Turisztikai Desztinációs Menedzsment fog megteremteni. A változások között bejelentette, hogy a jövőben a Nemzeti Vágtát a Lázár testvérek rendezik – írja a vallalkozoinegyed.hu.

Kapcsolódó cikkeink