A pápai húsüzem felszámolásának megindítását kezdeményezte az önkormányzat
Kezdeményezte a pápai húsüzem felszámolási eljárásának megindítását a pápai önkormányzat a Veszprém Megyei Törvényszéknél – tájékoztatta a város önkormányzata hétfőn közleményben az MTI-t.
A közlemény szerint a pápai képviselőtestület mint a többségi tulajdonosi jogok gyakorlója november 6-i ülésén „a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel” döntött arról, hogy a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft., valamint a Pápai Hús Kft. esetében megindítja a felszámolási eljárást.
Közölték: a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. – akkor még Pápai Hús 1913 Kft. néven – 2014. júniusában kötött csődegyezséget hitelezőivel, ám a továbbra is fennálló tőkehiány miatt a Pápai Hús-csoport szükséges reorganizációja elmaradt, a társaságok tartalékai pedig november elejére kimerültek. A húsüzem lehetőségeit az elmúlt hónapokban számottevően korlátozta a korábban jelentős oroszországi export ellehetetlenülése is.
Hozzátették: a társaságoknál a november elején esedékes személyi juttatásokat rendben kifizették, a termelés egyelőre folyamatos, megrendeléseinek az üzem eleget tesz.
A felszámolási eljárással kapcsolatban az MTI megkeresésére a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft. ügyvezetője nem kívánt nyilatkozni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >Emelkedett a vágómarha termelői ára 2025 első 16 hetében
Az AKI PÁIR adatai szerint emelkedtek a vágómarha termelői árai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >