A pályázatokban bízik a hazai nyúlágazat
A magyar nyúltartó gazdák kifejezetten nehéz helyzetben vannak, mivel költségeik növekedése miatt a nyúlhús-előállításban legtöbbjüknek nullszaldós vagy veszteséges a működése.

Nehéz helyzetben a hazai nyúltermelők
A magas takarmányárak és energiaárak is súlyos terhet jelentenek a gazdáknak. Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács elnöke az Agroinformnak nyilatkozva elmondta, hogy bár némi takarmányár-csökkenés megfigyelhető, a magasabb árak miatt ők mégis májusig-júniusig dolgoznak.
Az energiaárak változására viszont nem számítanak, így nagy reményeket fűznek a pályázati forrásokhoz. Az állattartóknak szánt pályázatok révén ugyanis lehetőség nyílik a megújuló energiák hasznosításával költségeik csökkentésére. Jelenleg a nyúlhús-előállítás a nullszaldó és a veszteség között egyensúlyoz, és a szektor húskibocsátása az előző negyedévben 15-20 százalékkal csökkent.
A felvásárlási árak azonban 15-20 százalékkal növekedtek az élősúly növekedésével arányosan, így az ágazatban készült nyúltermékek ára nem nőtt az elmúlt 10 évben. Jelenleg kb. 60-65 nyúltelep van Magyarországon, ahol 100-105 ezer anyanyúl és azok szaporulata él.
Az itthon előállított nyúlhús nagy része uniós exportra készül. A magyar nyúlfajták megfelelnek a nemzetközi piaci igényeknek, és a vágási kihozataluk is legalább 60 százalékos.
Kapcsolódó cikkeink
Újra reflektorfényben a nyúlhús: lendületben a hazai fogyasztás, de továbbra is az export a húzóerő
A kétezres évektől kezdve alapjaiban alakult át a hazai nyúltenyésztés…
Tovább olvasom >A nyúlhús piaca: nemzetközi trendek és hazai kihívások
A nyúlhús az egyik legegészségesebb fehérjeforrás, hiszen alacsony zsírtartalommal, magas…
Tovább olvasom >Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé egy magyar fejlesztés
Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >