A nyilvántartásból is törölhetik az engedetlen vendéglátosokat
Bezáratás, engedély-visszavonás, nyilvántartásból törlés és akár sokmilliós bírság is vár a koronavírus-járvány miatti korlátozások megszegőire – írja a nepszava.hu.

Fotó: Béres Márton, Népszava
Első alkalommal hat hónapra, másodjára már egy évre bezárathatja „ideiglenesen” a vendéglátóhelyet a rendőrség, ha annak üzemeltetője megszegné a koronavírus-járvány miatt meghosszabbított veszélyhelyzet védelmi intézkedéseit – derült ki a Magyar Közlönyben péntek este megjelentetett kormányrendeletből.
Nem lesz tehát kegyelem, ha jó néhány tulajdonos korábbi tervei szerint február elsején hétfőn – tiltakozva az ágazat nehéz helyzete ellen – több ilyen üzlet megnyitna.
Ezentúl az üzemeltetőt a bezáratás időtartamára el is tiltják „a vendéglátó tevékenység végzésétől”. Erről, pontosabban a bezáratásról a rendőrség tájékoztatja az illetékes hatóságot, amely intézkedik az érintett tevékenységet szervező vagy üzemeltető működési engedélyének visszavonásáról, a tevékenység megtiltásáról, és az üzletet még a nyilvántartásból is törlik.
A kötelezettségszegés súlyosságára tekintettel, különösen annak ismételt megszegése esetén, bírságot is kiszabhatnak majd, amely az eddigi egymillió forintos plafontól ezután ötmillióig is terjedhet.
A védelmi intézkedések megsértését jelentő kisebb szabálysértési tételeknél is emelkednek majd a bírságok tételei, amelyek összességében ötezer forinttól több százezer, de akár egymillió forintig is terjedhetnek.
Amint arról a Népszava is beszámolt, a csütörtöki Kormányinfón a nehéz helyzetű vendéglátó-ágazattal kapcsolatban elhangzott: egy nagykanizsai presszó tulajdonosa tiltakozásképpen bejelentette: február 1-jén helyben fogyasztásra is kinyit, példáját pedig többen is követnék.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta:
„Ezeket a hatályos rendelkezéseket megszegő vállalkozásokat a hatóságok legalább 6 hónapra be fogják záratni. Azok az emberek pedig, akik ilyen helyekre mennek, szabálysértési bírsággal számolhatnak.”
Emlékezetes: a múlt héten a nagy erőkkel kivonuló rendőrség félmillió forintra büntette és két hónapra bezáratta a budapesti Madách téren található Központ nevű helyet. Pedig ott csupán elvitelre szolgáltak ki, ami nem tilos. Igaz, a nyitás örömére a környéken rengeteg fiatal gyűlt össze – írja a nepszava.hu.
Kapcsolódó cikkeink
Már közel 30 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban
A kormány idén már tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok…
Tovább olvasom >Starbucks: vége a csak elvitelre szóló kávézóknak – visszatérés a vendéglátás melegségéhez
Radikális stratégiai váltásba kezd a világ legnagyobb kávézólánca: a tőzsdén…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati…
Tovább olvasom >2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >