A növényi termékek ára nőtt, az élő állatoké csökkent
A KSH adatai szerint 2018 júniusában a mezőgazdasági termelői árak összességében változatlanok maradtak az előző év azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 3,5%-os növekedése, valamint az élő állatok és állati termékek árának 5,6%-os csökkenése eredményezett.
2018 júniusában 2017 júniusához képest a gabonafélék ára 13%-kal emelkedett. A gyümölcsök ára 19%-kal esett vissza, ezen belül a jelentős súlyt képviselő meggyfélék termelői ára 40%-kal volt alacsonyabb, miközben a felvásárolt meggy mennyisége közel két és félszeresére nőtt. A zöldségfélék ára 4,6, a burgonyáé 34%-kal lett magasabb. Az élő állatok ára 7,9, az állati termékeké 0,4%-kal csökkent, a vágósertés ára 18%-kal volt alacsonyabb. A tojás ára 1,8%-kal emelkedett.
2018 január–júniusában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak összességében nem változtak, ezen belül a növényi termékek ára 1,0%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,7%-kal mérséklődött. A zöldségfélék ára 1,7%-kal csökkent, a gyümölcsöké 2,8%-kal nőtt. A burgonya ára 13%-kal volt alacsonyabb. A vágósertés ára 13%-kal esett vissza. A tej ára 2,8, a tojás ára 13%-kal lett magasabb.
A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 2,3%-kal voltak magasabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,9 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,5%-os emelkedéséből adódott.
Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 97,8% volt. //
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >KSH: 6,5 százalékkal bővült a mezőgazdasági kibocsátási érték
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Elindult a karácsonyi bevásárlási szezon, az élelmiszerláncok várakozásai szerint a…
Tovább olvasom >Black Friday eredmények: A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az évet
A tartós fogyasztási cikkek globális piaca lassulással küzdve zárja az…
Tovább olvasom >KSH: 7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >