Magazin: A növekedés motorja a márka

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 06. 05. 07:11

Sokak szerint a nemzetgazdaság állapotának egyik lakmuszpapírja a márka, a márkás termékek helyzete, piaci pozíciója. A Trade magazin dr. Fábián Ágnest, a Magyar Márkaszövetség elnökét,
a Henkel Magyarország Kft. ügyvezetőjét kérte arra, jellemezze a tavalyi évet a márkák és a márkatulajdonosok szemszögéből.

dr. Fábián Ágnes
elnök
Magyar Márkaszövetség

Töretlenül folytatódott 2017-ben is a hazai gazdasági növekedés, ennek fenntarthatóságát jelzi, hogy a külső és a belső egyensúlyi folyamatok is kedvezőek voltak, nem a túlzott hitelfelvétel generálta a növekedést. A bővülés bázisa széles volt, szinte minden ágazat érdemi növekedést tudott felmutatni. A gazdaság kiemelkedően jó teljesítményét nagyrészt a kereskedelem és a szolgáltatások gyorsulása magyarázta, illetve nagyon fontos eleme volt a hatéves bérmegállapodás növekedésserkentő hatása, amelynek köszönhetően a napi fogyasztási cikkekre is költhető többletjövedelem képződött a munkavállalók számára.

Az adócsökkentésekre és béremelésekre alapozott gazdaságpolitika eredményeként látványosan nőtt az üzletek forgalma is, az idei első negyedévre már majdnem ötödik éve folyamatosan erősödött az ágazat, 2010 januárjához viszonyítva pedig mintegy 30 százalékkal nőtt a kiskereskedelem. A keresleti oldalon a kiskereskedelmi forgalom gyorsulásával párhuzamosan a vásárlóerő és a fogyasztás dinamikája is erősödött.

Mindez a szűkebben vett FMCG-piac ismételten évi 4,5% körüli növekedését is hozta. Jó hír, hogy a legtöbb kategória értékben bővült, egyre inkább árvezérelt a piaci bővülés. Tovább erősödtek az előző évek premizálódási trendjei, egyre több fogyasztó váltott felfele, a drágább, jobb minőségű termékek irányába. A piaci szereplők megemésztették a korábbi évek váratlan szabályozási fejleményeit (vasárnapi zárva tartás, reklámadó, reklámügynökségi bónuszok szabályozása stb.); az EKÁER, a részleges áfacsökkentések pedig továbbra is támogatták a piac tisztulását, a jogkövető és tisztességes vállalkozások pozícióinak javulását.

Tagvállalataink oldaláról is kifejezetten sok termékbevezetés volt tavaly, folytatódott az innovatív, magasabb árprémiumot garantáló kategóriák bővülése. Jól fogytak a gyártói márkák, de még mindig kiemelkedő a promóciós vásárlások jelentősége, márpedig ez hosszú távon erodálhatja a márkaértékeket. A diszkontok és a kereskedelmi márkák növekedése továbbra is kihívás a márkagyártóknak, milyen releváns üzenetekkel tudják elérni napjaink egyre tudatosabb fogyasztóját, aki nem feltétlenül a reklámok, hanem például a többi fogyasztó véleményére vagy a közösségi média hatására alapozza döntéseit, és így keresi versenyképes áron a lehető legjobb minőséget.

Tavaly a maga szerény módján a Márkaszövetség is igyekezett hozzájárulni az általános növekedési trendhez: új tagvállalatként csatlakozott hozzánk a Bacardi, a Brown-Forman és a Globus; az idei célunk pedig az, hogy túllépjük a 70-es taglétszámot, hogy 70 aktív és elkötelezett tagvállalatunk legyen. A 2017. évi tisztújító közgyűlésen az a megtiszteltetés ért, hogy megválasztottak elnöknek, és én minden erőmmel azon leszek, hogy eredményes és elismert érdekképviseletként tudjunk a jövőben is működni.

Nagyobb ívű projekteket, például a fenntarthatóság iránti elkötelezettségünket vagy a tagvállalataink gazdasági súlyát és szerepét a szakpolitika felé demonstrálandó, az idei évre időzítettünk, tavaly inkább a folyamatosság, a kisebb léptékű, de konzisztens építkezés dominált.Tavaly is részt vettünk az igazságügyi miniszter elnökölte Hamisítás Ellenes Nemzeti Testület munkájában, ötödik alkalommal voltunk szakmai partnerei a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Központja éves fogyasztóvédelmi konferenciájának és a GVH Versenykultúra Központja versenypártoló aktivitásainak. A Trade Magazin Business Days konferenciáján immáron „kötelező elemként”, hatodik alkalommal szerveztünk sikeres vezérigazgatói panelt a márkák gazdasági és társadalmi értékteremtésének témájában. //

Kapcsolódó cikkeink