A nemzeti kereskedőház újabb tréninget indít a külpiacra készülő vállalkozásoknak
Kilencedik alkalommal szervezi meg a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. az „exportakadémiát”, a tréningre a cégek október 10-ig jelentkezhetnek – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a tréninget eddig több mint 170 cégvezető és döntéshozó végezte el.
Az exportakadémia 2016. október 19-én induló őszi félévi előadásain szakértők és már sikeresen exportáló cégek képviselői tartanak előadást külpiaci stratégia építése, piacelemzés, innováció, marketing, finanszírozás és kockázatkezelés témakörökben.
A háromszor kétnapos tréningen az előadásokon túl a résztvevőknek interaktív foglalkozásokat tartanak.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. célja elősegíteni a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének bővülését. A kereskedőház helyi képviseletein keresztül négy kontinens közel 40 országának piaca érhető el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >Magyarország 20 éve az EU-ban: hogyan változott a külkereskedelem?
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz,…
Tovább olvasom >1481 millió euró többlet a külkereskedelemben
Minden várakozást messze felülmúló, robosztus, 1481 millió eurós többlet keletkezett a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >