A németországi e-kereskedelmet is megviselte a vásárlási kedv visszaesése
A vásárlási hajlandóság mérséklődése a németországi online kiskereskedelemre is hatással volt. Tavaly az e-kereskedelmi forgalom mintegy 5 százalékkal 101,7 milliárd euróra csökkent a bevh ágazati szövetség szerint.
A spontán vásárlások visszaesését látjuk, különösen a divat, a hobbi és szabadidő, valamint a szórakoztató elektronika területén” – mondta Martin Groß-Albenhausen, a szövetség ügyvezető igazgatóhelyettese. A fogyasztási cikkek, például az élelmiszerek, a szépségápolási termékek és a gyógyszerek értékesítése viszont stabil volt Németországban. A bevh szerint az e-kereskedelemben 2022-ben a bruttó árbevétel még nominálisan – azaz inflációval nem korrigálva – is csökkent és 8,8 százalékos esést követően 90,4 milliárd euró volt. Ugyanakkor a digitális szolgáltatásokból, például az üdülési foglalásokból vagy a koncertjegyek értékesítéséből származó bevételek a pandémia első évének lezárásai után ismét jelentősen, 39,9 százalékkal nőttek és 11,25 milliárd eurót értek el.
A Covid-járvány előtti eladásokhoz képest az online árukereskedelem tavaly még mindig 24,5 százalékkal nőtt. A szolgáltatások értékesítése viszont a forgalomnövekedés ellenére is jó 42 százalékkal elmaradt a 2019-es szinttől, és az online értékesítés részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalomból a 2021-es 14,3 százalékról 2022-ben 11,8 százalékra csökkent. A nem élelmiszer-kiskereskedelemben az e-kereskedelem részesedése 20 százalékról 15,4 százalékra mérséklődött.
„Az online kiskereskedelemre is hatással van a válság. A vásárlástól való érezhető tartózkodás, különösen a nem azonnal szükséges dolgok esetében, az emberek bizonytalanságát mutatja, amihez társulnak a megnövekedett megélhetési költségek ” – mondta Gero Furchheim, a bevh elnöke. Az online kereskedelem különösen nagy veszteségeket a cipők (16,6%) és a ruházati cikkek (12,8%) esetében szenvedett el. Ezzel szemben a házi kedvencek ellátásához kapcsolódó forgalom 6,4%-kal, az élelmiszereké pedig 1,3%-kal nőtt.
A közelmúltbeli visszaesés ellenére az ágazat optimistán tekint a jövőbe. Furchheim szerint az online kiskereskedelmet jellemző választékot, elérhetőséget és az átláthatóságot a vásárlók nagyra értékelik, és az online vásárlással kapcsolatos elégedettség nagyobb, mint valaha – mondta Gero Furchheim.
Kapcsolódó cikkeink
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók 83%-ának az online vásárlás során
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók…
Tovább olvasom >„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >