A német versenyhatóság megakadályozná a Netto és Plus üzletek összevonását
A két cég tavaly ősszel döntött arról, hogy közös vállalatot hoznak a létre a több mint négyezer egység üzemeltetésére. A cégben a vezető szerep az Edeka-é lenne, amely 70 százalékot birtokolna.
A német versenyhivatal
bejelentette, azt fontolgatja, hogy megakadályozza az Edeka
Netto és a Tengelmann Plus üzletláncának
összevonását Németországban. A
hatóság szerint ugyanis a tervezett közös
vállalattal az Edeka túlzott piaci fölényhez
jutna és a beszállítók a mostaninál
még erősebb függésbe kerülnének az
Edekával szemben. A teljes német kiskereskedelmi
forgalom 90%-a hat cég kezében összpontosul, az
Edeke piaci részesedése már ma is 25 százalék
– hangsúlyozza a versenyhivatal. Õsszel még úgy tűnt a
hatóság áldását adja az
összevonásra, de végső döntést
április 28-ig ígérnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >Megújult és növekszik a McDonald’s
A McDonald’s folyamatosan új éttermeket nyit és modernizálja meglévő egységeit…
Tovább olvasom >