A német versenyhatóság megakadályozná a Netto és Plus üzletek összevonását

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 04. 08. 00:00

A két cég tavaly ősszel döntött arról, hogy közös vállalatot hoznak a létre a több mint négyezer egység üzemeltetésére. A cégben a vezető szerep az Edeka-é lenne, amely 70 százalékot birtokolna.

A német versenyhivatal
bejelentette, azt fontolgatja, hogy megakadályozza az Edeka
Netto és a Tengelmann Plus üzletláncának
összevonását Németországban. A
hatóság szerint ugyanis a tervezett közös
vállalattal az Edeka túlzott piaci fölényhez
jutna és a beszállítók a mostaninál
még erősebb függésbe kerülnének az
Edekával szemben. A teljes német kiskereskedelmi
forgalom 90%-a hat cég kezében összpontosul, az
Edeke piaci részesedése már ma is 25 százalék
– hangsúlyozza a versenyhivatal.
Õsszel még úgy tűnt a
hatóság áldását adja az
összevonásra, de végső döntést
április 28-ig ígérnek.



Kapcsolódó cikkeink