A német kormány ellenzi a maszkviselési szabályok lazítását

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 07. 06. 11:08

Ellenzi a szövetségi kormány Németországban azt a több tartományi kormány által mérlegelt intézkedést, hogy a kiskereskedelmi ágazat helyzetének javítására vonják vissza a vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabályt.

Angela Merkel szerint a maszkviselés a járvány elleni védekezés „fontos, és továbbra is nélkülözhetetlen eleme” minden helyzetben, amelyben nem lehet állandóan megtartani az egymás közötti legalább másfél méteres távolságot – ismertette a kancellár álláspontját Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői berlini tájékoztatóján.
A kancellár szerint a szájat és az orrot takaró maszk viselése az ilyen helyzetekben elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy továbbra is alacsony maradjon az új típusú koronavírussal (Sars-Cov-2) fertőzöttek száma – tette hozzá.
Ugyanerre az álláspontra helyezkedtek a szövetségi kormányt alkotó pártok – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) – vezetői is, egységes frontot alkotva a tartományi kormányok szintjén kibontakozott törekvéssel szemben.
Az ügy vasárnap került a német politika napirendjére, a Welt am Sonntag című lap egy összeállításával, amelyben Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Alsó-Szászország tartomány – egyaránt CDU-s – gazdasági minisztere kilátásba helyezte az üzletekre, áruházakra vonatkozó maszkviselési kötelezettség megszüntetését.
Az egyelőre nem bizonyított, hogy a maszkviselési kötelezettség visszaveti a kiskereskedelmi forgalmat, két felmérés – a kölni kereskedelmi kutatóintézet (IFH) és a lipcsei kereskedelmi főiskola (HHL) kutatása – viszont azt jelzi, hogy jelentősen javítaná a vásárlási kedvet, ha nem kellene maszkot viselni az üzletekben.
Foglalkozik a gondolattal több további északi és keleti német tartomány, például Hamburg és Szászország. A lakosság zömének otthont adó nyugati és déli tartományokban nem változtatnának a maszk viselését a boltokban kötelezőként előíró szabályon. Több tanulmány bizonyítja, hogy a legegyszerűbb maszkok is nagyban gátolják a kórokozó terjedését, ezért fenn kell tartani a kötelezettséget – nyilatkozott Tobias Hans, Saar-vidék tartomány miniszterelnöke a Welt am Sonntagnak.
A maszkviselés révén „én védelek téged, te védsz engem” – fogalmazott Malu Dreyer Rajna-vidék-Pfalz tartományi miniszterelnök, kiemelve, hogy továbbra is ez a járványügyi védekezés „alapfilozófiája” a tartományban.
Németországban továbbra is visszaszorulóban van a Sars-Cov-2 úgynevezett reprodukciós rátája, 0,96 a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői kimutatása szerint. Ez azt jelenti, hogy minden 100 új fertőzött átlagosan 96 embernek adja tovább a vírust.
A közigazgatás 401 alapegysége – járások, városok – közül 126-ban egyetlen fertőzést sem regisztráltak az utóbbi hét napon, további 236 járásban pedig öt alatt volt a 100 ezer lakosra jutó új fertőzöttek száma.
Vasárnapról hétfőre valamennyi járást és várost együttvéve 219 új esetről érkezett jelentés az RKI-hez. Így a járvány kezdete óta 196 551 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 9012 regisztrált fertőzött halt meg, ez néggyel több az egy nappal korábbinál. A gyógyultnak minősülők becsült száma 181 700. Így az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő, regisztrált fertőzöttek becsült száma 5800 körül van a 83,1 milliós országban. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink