A német gazdaság húzza az euroövezet feldolgozóiparát

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 03. 00:00

Tovább gyorsult júliusban a feldolgozóipar növekedése az euróövezetben a london székhelyű Markit piackutató társaság hétfőn közölt adatai szerint.

A feldolgozóipari beszerzési menedzser mutató (PMI) 56,7 pontra emelkedett a júniusi 55,6 pontról, meghaladva az előzetes mérések alapján várt 56,5 pontot. Az index már tizedik hónapja van a növekedést és a visszaesést elválasztó 50 pont felett.
A fellendülés ugyanakkor egyoldalú, aránytalan, a mutatót szinte kizárólag a német feldolgozóipar egyre javuló teljesítménye hajtotta felfelé, a német feldolgozóipari PMI júliusi emelkedése a második legnagyobb mértékű emelkedés, amióta a Markit 1996-ban elkezdett PMI-számításokat készíteni.
A 16 tagú euróövezet legtöbb országában azonban elmaradt a helyi feldolgozóipari PMI az utóbbi hónapokban regisztrált éves csúcstól. Az euróövezet egészét tekintve egyenlőtlen fejlődés következtében azonban az ágazat állapotának javulása a fogyasztásban is eltérő mértékben csapódik majd le, ami tovább fokozza az aránytalanságot – hívta fel a figyelmet Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza.
A PMI-mutatókat nagy figyelemmel követik a piacok. A néhány ezer beszerzési menedzser megkérdezése alapján számolt indexek nagy előnye, hogy gyorsabban készülnek el, mint az állami statisztikai hivatalok hatalmas minták alapján készülő felmérései, de igen pontosan jelzik előre az adott ágazatban várható folyamatokat – közli az mfor.hu.




Kapcsolódó cikkeink