A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott Tordason, amelyen a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóival szembeni betegség-ellenállóság vizsgálatai kerültek fókuszba. Különlegessége és egyben az esemény apropója a növényházi kísérletek bemutatása volt, ahol az érdeklődők „az alfától az omegáig”, vagyis az alapoktól az értékelésig láthatták és nyomon követhették a fajtavizsgálatok kórtannal kapcsolatos igen lényeges folyamatát.

(Fotó: Pixabay)
Milyen betegségekkel szembesülünk ma Magyarországon a napraforgóban? Hogyan ismerhetjük fel őket és milyen módon védekezhetünk ellenük? Miért lényegesek a rezisztencia vizsgálatok a nemesítés és a fajtaelismerés folyamatában? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ a tordasi kórtani fajtabemutatón résztvevők. Az eseményen először Szokó Attila állomásvezető mutatta be az állomást és feladatait. Őt követte Csapó József a Nébih, Szántóföldi Fajtakísérlet Osztály vezetője, aki tájékoztatást adott a fajtaelismerés rendszeréről, kiemelve a kórtani vizsgálatok szerepét. Ezután Czakó Zsófia kórtani témavezető tartott előadást a napraforgó betegségeiről, az azok hátterében álló kórokozókról, a védekezés lehetőségeiről és a betegség-ellenállósággal kapcsolatos vizsgálatokról. Két kórokozónak külön blokkot szentelt: a napraforgó peronoszpóra és a napraforgószádor. Kiemelt szerepüket az is mutatja, hogy a napraforgó betegségei közül a fajtajelöltek szántóföldi felvételezésén kívül kizárólag ezeket vizsgálja a Nébih növényházi körülmények között is.
Mindkét kórokozó esetében gyakorlati bemutatón is részt vehettek az érdeklődők
A napraforgó peronoszpóra kísérlet laboratóriumi gyakorlatába Nagy Erzsébet, a tordasi Gabonavizsgáló laboratórium vezetője avatta be a részvevőket, akik később a növényházban „tetten érhették” a peronoszpórát, és élő növényi anyagon láthatták a kórképet.Ugyanitt került sor az erre a célra beállított napraforgószádor kísérlet bemutatására is, melyről szintén részletes tájékoztatást kaptak az eseményen megjelentek. A látogatási program a „Bemutató üzemek támogatása VP1-1.2.1–23” pályázat keretén belül valósult meg.
A további rendezvények időpontjai elérhetőek a https://portal.nebih.gov.hu/bemutato-uzemek-tamogatasa honlapon a rendezvények menüpontban, továbbá a bemutatók szakmai kiadványai letölthetőek a kiadányok menüpont alatt.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Újabb sütőipari üzem tevékenységét függesztette fel a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudástranszfer és agrárdigitalizáció: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Magro.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >