A NAV 2023-as ellenőrzési tervei – megy a piac után az adóhatóság

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 03. 29. 12:11

Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda ismerteti a részleteket. 

Az élelmiszeripar is slágerterület

Slágerszegmensek 

Továbbra is a veszélyeztetett ágazatok között szerepel az építőipar, a számítástechnikai termékek kereskedelme, a webshopok tevékenysége, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem és az élelmiszeripar. Ugyanígy hagyományosan számíthatnak ellenőrzésre az őrzés-védelemmel, takarítással, épületüzemeltetéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozók. Az említett területek évek óta a NAV fókuszában állnak, ezért egyre inkább az a kérdés, hogy valaha egyáltalán lekerülhetnek-e a fekete listáról. Erre jelenleg nem sok esély látszódik. 

Ugyanakkor néhány új, eredményes iparág is „élvezheti” a NAV kiemelt figyelmét 2023-tól: a tüzelőanyagot forgalmazók, a klímát értékesítők és -szerelők, az étrendkiegészítőket forgalmazók, a marketing-, reklám-, médiaszolgáltatás és filmgyártás területén tevékenykedők, valamint az informatikai és ügyviteli szolgáltatást, tanácsadást végzők. Az említett szektorok szereplőinek ezért érdemes fokozott körültekintéssel megválasztaniuk az üzleti partnereiket és érdemes őket, rendszeresen, mélyrehatóan leellenőrizniük.

Nagy adózók: adókedvezmények és transzferár

Költségvetési súlyuknál fogva továbbra is rövid pórázon kívánja tartani a NAV a nagy adózókat (vagyis a kiemelt adózókat és a legnagyobb teljesítménnyel rendelkező adózókat). Ők elsősorban az igénybe vett adókedvezmények és a transzferárak kapcsán kerülhetnek a NAV látókörébe. 

„Ezt segíti elő a 2023. január 1-től bevezetett transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség is, amelyet az adózóknak már a 2022-es adóbevallásuk benyújtásával együtt – főszabály szerint májusban -teljesíteniük kell”

– ismerteti Barta Péter, a Jalsovszky szenior ügyvéde. A bekért adatok már idéntől lehetővé teszik a NAV számára, hogy könnyen és gyorsan elemezze és értékelje az alkalmazott transzferárakat. Az év második felében ezért fokozottan kell transzferárellenőrzésekre számítani – amire a jelölteket az adóhatóság már nem szúrópróbaszerűen, hanem jól megalapozottan fogja kiválasztani. Talán még az utolsó pillanatban vannak a vállalkozások ahhoz, hogy a transzferár-politikájukat átvizsgálják. 

MRP-k célkeresztben

Az utóbbi időkben elszaporodtak a munkavállalói résztulajdonosi programok, az ún. MRP-k. Nem is meglepő módon, hiszen azok révén – az általános közterhek helyett – 15%-os adóteherrel tudja a cég a munkavállalóit javadalmazni. Természetesen kinőttek időközben az MRP-k “vadhajtásai” is, amelyek csak nevükben férnek bele a szabályozásba, valós tartalmuk alapján nem.

A NAV azt kívánja ellenőrizni a jövőben, hogy az MRP-n keresztül biztosított, kedvező adózású jövedelmek megfeleltek-e a jogszabály céljának és nem valamilyen más tevékenység leplezett ellenértékei-e. Vizsgálni fogja azt is, hogy az MRP működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak és a javadalmazási politikának.

Támogató eljárás az új módi

Az utóbbi években az adóhatóság is felismerte, hogy egyszerűbb rávenni az adózókat az önkéntes adófizetésre, semmint lefolytatni egy hosszú és költséges adóeljárást, majd a végén megkísérelni behajtani az adótartozást. Éppen emiatt jogkövetési vizsgálatok és ún. támogató eljárások garmadájára lehet számítani idén. A támogató eljárás még nem ellenőrzés, bár azzá fordulhat át, ha az adózó és a NAV nem tudja feloldani az adatbázisaikban fellelt eltérést. „Nem kell ezért egyből megijedni, ha az év során levelet kapunk a NAV-tól, valószínűleg lesz még akkor idő az esetleges elkövetett hibáinkat kikorrigálni” – emlékeztet a Jalsovszky szakértője.

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink