A NAK meghosszabbítaná az illegális kutak engedélyezési határidejét
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2020 végéig, a kapcsolódó törvénymódosításról a napokban tárgyal a kormány – közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
A testület még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kút fennmaradását 2018. december 31-ig bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál.
A moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki engedély nélkül hozott létre kutat, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve a kutak átalakítására, és indokolt esetben megszüntetésére. Ezen kívül akár egymillió forintig terjedő bírságot is kiszabhattak.
Emellett a 2016-ban indítványozott törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel.
Az agrárkamara közleménye szerint a türelmi idő meghosszabbítását összhangban a Víz Keretirányelv stratégia tervének 2021-ig elkészítendő felülvizsgálatával, valamint a Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazatfejlesztési felhívásának 2020. augusztus 3-i utolsó benyújtási lehetőségével kezdeményezték az uniós források biztonságos lehívása érdekében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Munkacsoport létrehozásával segíti a mentes termékek piacának fejlődését a NAK
Bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt szakmai tevékenysége, megalakult a…
Tovább olvasom >Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben
Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések…
Tovább olvasom >Már érik a magyar szamóca, jó termés várható az idén
A fűtött és fűtetlen fóliasátrakban már érik a magyar szamóca,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A fenntartható életmódról játékosan: Új feladatokkal bővült a népszerű oktatóprogram, rekordszámú megoldás érkezett
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >EXIM: a 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási…
Tovább olvasom >