A NAK javasolja a vendéglátóipari beszállítókra is kiterjeszteni a támogató intézkedéseket
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javasolja a kormánynak, hogy a HORECA-szektort érintő gazdaságvédelmi intézkedéseket terjessze ki a HORECA-szektor és a közétkeztetés beszállítóira is.
A kormány 484/2020. (XI. 10.) rendelete szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása nem megengedett. Ennek következtében a HORECA-szektor forgalma csökken, a Kormány a 485/2020. (XI. 10.) rendeletében megfogalmazott gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti a szektor vállalkozásait.
A HORECA-szektor forgalmának csökkenése közvetlenül érinti az oda beszállító élelmiszer- és ital-előállítókat, valamint a nagykereskedőket is, akiknek a piaci lehetőségei beszűkültek. Különösen nehéz helyzetben vannak azon kis- és közepes méretű vállalkozások, amelyek elsősorban a vendéglátóipar kiszolgálására szakosodtak, valamint azok a vendéglátóiparnak beszállító nagykereskedők, akik a tavaszi gazdaságvédelmi intézkedésekből is kimaradtak. Kritikus a helyzete azon ágazati szereplőknek is, akik az előttünk álló ünnepi időszak rendezvényeitől várták éves árbevételük jelentős részét. A középiskolai étkeztetés és az általános iskolai étkeztetés részleges szünetelése is a kis- és közepes élelmiszer-feldolgozókat érinti hátrányosan. Az érintett kis- és közepes méretű élelmiszeripari és kereskedelmi vállalkozások jelentős része kerülhet csődhelyzetbe a következő hónapokban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javasolja a kormánynak, hogy a 485/2020. (XI. 10.) – a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló – rendeletének támogató intézkedései terjedjenek ki a HORECA-szektor valamint a közétkeztetés érintett beszállítóira is a veszélyhelyzettel fennálló védelmi korlátozások időszakára.
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Milliós bérigények és balatoni panorámás szállás: új realitás a nyári vendéglátásban
A balatoni nyár még el sem kezdődött igazán, de a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >