A NAK és az MDOSZ is támogatja az élelmiszeripar önkéntes vállalásait

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 14. 11:20

Az ÉFOSZ egészséges táplálkozást előmozdító felhívásához a jövőben szakmai támogatást ad a dietetikusokat tömörítő MDOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is. Elkészült a kezdeményezés keretrendszere és honlapja, mostantól várják a csatlakozni szándékozó vállalkozások és szervezetek jelentkezését.

gyumolcs-zoldseg

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége által nemrégiben útjára indított „Élelmiszeripar a fogyasztók egészségéért – tegyünk együtt érte!” nevű kezdeményezés lehetőséget ad a hazai élelmiszer-feldolgozók számára, hogy olyan önkéntes vállalásokhoz csatlakozzanak, amelyek a fogyasztók egészséges életmódjának és kiegyensúlyozott táplálkozásának előmozdítását szolgálják. A vállalások egyebek mellett az élelmiszerek só-, zsír, kalória-tartalmának csökkentését, a felelős reklámozási gyakorlat megvalósítását célozzák.

Az ÉFOSZ hisz abban, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás és az aktív életmód előmozdítása, valamint a népegészségügyi mutatók javítása kizárólag valamennyi érintett közreműködésével, társadalmi összefogással lehetséges.

Ezért is örvendetes, hogy a kezdeményezés keretében vállalt célok megvalósítását a jövőben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is segíteni fogja, szakembereik közvetlenül részt vesznek a beadott vállalásokat értékelő bizottság munkájában. „Az egészséges étrenddel a gyakorlatban foglalkozó dietetikusok támogatása megszilárdítja a kezdeményezés táplálkozástudományi alapjait. Az élelmiszeripari alapanyag-termelőket és feldolgozókat egyaránt tömörítő ágazati kamara részvétele pedig elsősorban abban segítheti a kezdeményezést, hogy annak híre eljusson az országban tevékenykedő valamennyi élelmiszer-előállítóhoz” – hangsúlyozta Éder Tamás az ÉFOSZ elnöke.

A mai naptól elérhetővé vált a kezdeményezés honlapja (www.egyuttafogyasztokert.hu), amelyen az érdeklődők részletesen tájékozódhatnak a felhívásról, a csatlakozás feltételeiről és módjáról, illetve a későbbiekben a megtett vállalásokról.

Az ÉFOSZ célja az, hogy hamarosan minél nagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez azok a vállalkozások és szakmai szervezetek, amelyek egyetértenek a célokkal és saját rendelkezésre álló eszközeikkel és lehetőségeikkel tevékenyen szeretnének közreműködni a hazai népegészségügyi helyzet javításában.

Kapcsolódó cikkeink