A munkáltatók kétharmada nem bízik eléggé kollégáiban távoli munkavégzés közben
A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában – közölte a Ricoh Europe az MTI-vel.

A munkáltatók zöme nem bízik eléggé kollégáiban távoli munkavégzés közben.
A Ricoh Europe megbízásából az Opinion Matters végzett kutatást, amelyben 1500 döntéshozót kérdeztek meg Európa-szerte.
A közlemény szerint ez azt sugallja, hogy a koronavírus okozta korlátozások enyhülését követően a munkavállalók egy részének teljes munkaidőben vissza kell térnie az irodába az egész kontinensen.
Ugyanakkor kiemelték, aggályaik ellenére a munkáltatók mindössze 19 százaléka állítja, hogy a termelékenység csökkent, mióta átálltak a távmunkára. Emellett 57 százalékuk úgy gondolja, hogy a rugalmas munkavégzési technológiába való befektetés elengedhetetlen a tehetséges jelöltek megnyeréséhez és megtartásához.
A felmérésből ráadásul az is kiderült, hogy a teljes munkaidőben az irodába történő visszatérés sok munkavállaló számára kényelmetlenséget okoz, ugyanis a döntéshozók 42 százaléka úgy látja, dolgozóinak még a járványügyi korlátozások enyhítése után is vannak az egészséggel és biztonsággal összefüggő aggodalmaik. Amennyiben pedig ezeket nem ismerik fel, az nemcsak a munkamorálra lehet hatással, hanem a jó munkaerő elvesztését is kockáztatják a munkáltatók.
A Ricoh vezető szolgáltató a dokumentum menedzsment, az IT és kommunikációs szolgáltatások, ipari és kereskedelmi nyomtatás, digitális kamerák és ipari rendszerek területén. A Ricoh Group központja Tokióban található, de a vállalat világszerte végez üzleti tevékenységet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Prioritást élvez az AI a brit kiskereskedők technológiai fejlesztéseiben
A brit kiskereskedők kétharmada (67%) a mesterséges intelligenciát (MI) helyezi…
Tovább olvasom >Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Babzsák és csocsóasztal helyett inspiráló terekre és közösségre vágynak a munkavállalók
Egy friss kutatás szerint az emberek 85 százaléka a home…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >