A multik számára itthon is a transzferárazás a legproblémásabb adózási kérdés

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 03. 02. 11:30

Az adóhatóságok világszerte igyekeznek növelni az állami bevételeket, ebben pedig az adatelemzést és a mesterséges intelligenciát is igénybe veszik. Az egyik legvitatottabb terület az adózás területén a transzferárazás, ahol a multinacionális vállalatok Magyarországon is egyre több ellenőrzéssel szembesülnek – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie. 

A transzferár a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott elszámoló ár, így az erre vonatkozó szabályokra minden olyan cégnek figyelemmel kell lennie, amely egy kapcsolt vállalkozásával bármilyen ügyletet köt. Ezekkel ugyanis olyan piaci áron kell elszámolni, amelyet független vállalkozások alkalmaznának az egymás közötti ügyleteikre. Ha az alkalmazott elszámolóár a piaci ártól eltér, akkor korrekciót kell végrehajtani annak érdekében, hogy a befizetendő társasági adó összegét úgy állapítsák meg, mintha ezeket az ügyleteket kizárólag független felek kötötték volna.

Globális szinten egyre nő a transzferárral kapcsolatos viták száma, számos multinacionális vállalat számára a transzferárképzés volt és maradt is a legfontosabb téma az adóellenőrzés területén. Sőt, a Covid-19 világjárványra a vállalatok üzleti és működési modelljeik átalakításával reagáltak, ami új transzferárképzési kérdéseket is felvet. Több ország – például az Egyesült Államok – jelentős plusz finanszírozást biztosít az adóhatóságoknak annak érdekében, hogy kiterjedt adatelemzést és mesterséges intelligenciát alkalmazva elősegítsék a multinacionális vállalatok megfelelő és átlátható működését.

Magyarországon is évek óta kiemelt figyelmet fordít az adóhatóság a transzferárral kapcsolatos ellenőrzésekre. Az adóhatóság kiadott ellenőrzési tervei minden évben elsődleges célként hangsúlyozzák a kiemelt- és legnagyobb adóteljesítményű adózók ellenőrzését. A magyar adóhatóság évente kiadott, legutóbb 2021-re vonatkozóan elérhető évkönyve alapján a transzferárakra is kiterjedő ellenőrzésekre 74,5%-ban tett az adóhatóság megállapítást, ennek során közel 3 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg társasági adó adónemben.

Ebben a környezetben kell a vállalatoknak kezelni a transzferárral kapcsolatos feladatokat, minimalizálni a potenciális büntetéseket és a kitettséget a kettős adóztatásnak, valamint hatékonyan rendezni a vitákat a több joghatóságban működő adóhatóságokkal.

A transzferárakkal kapcsolatos jogvitákat Magyarországon végső soron peres eljárás során lehet rendezni. A perek során – akár a bíróság által véletlenszerűen kirendelt – szakértő segítségével vizsgálják meg, hogy a vállalatcsoport által alkalmazott transzferár valóban a piaci viszonyoknak megfelelő elszámolást eredményezett-e a csoporton belüli ügyletek vonatkozásában.

A hatóság nem biztosít lehetőséget a tárgyalásos, adminisztratív rendezésre. Ettől függetlenül előzetesen, az úgynevezett szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárás keretében a vállalkozások megállapodhatnak a Pénzügyminisztériummal a csoporton belüli ügyletek piaci árában.

„Magyarországon ilyen megállapodást kizárólag előzetesen lehet kötni, a folyamatban lévő adóellenőrzés során már nem, és utólagos megegyezésre sincsen lehetőség”

– mondta dr. Riszter Gergely, a Baker McKenzie ügyvédi iroda adójogi csoportjának vezetője.

„Az érintett cégeknek érdemes megfontolniuk a szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárást, hiszen a transzferárral kapcsolatos viták a legnehezebb, legidőigényesebb és legdrágább eljárások közé tartoznak.”

 

Kapcsolódó cikkeink