A MobilTárca lett az év legjelentősebb infokommunikációs projektje

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 05. 12:07

Az infokommunikációs iparág idén is díjazta a legkiemelkedőbb szakembereket, projektet és terméket, a projektfejlesztés témakörben a MobilTárca projekt nyerte el az ITBusiness Leadership Award díjat – közölte a Magyar Mobiltárca Szövetség.

A szövetség csütörtöki közleményében ismerteti: a független szakmai zsűri többek között a projektek innovációs tartalmát, komplexitását, a rövid távú eredményeket, illetve az iparágra gyakorolt hosszú távú hatását vizsgálta. A díjat kedden, az infokommunikációs iparág gálaestjén adták át.

mobiltarca

Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke a közlemény szerint a díj átvételekor hangsúlyozta: a MobilTárca mögötti siker kulcsa a szövetség tagjai közötti összefogás. A szövetség keretein belül sikerült az egymással versenyző partnereket, illetve több iparág piacvezető társaságát egy közös cél, a készpénzmentes gazdaság megteremtése érdekében mozgósítani. A MobilTárca eddigi eredményei Pukler Gábor szerint azt mutatják, hogy az érintés nélküli mobilfizetés hatásos eszköz lehet a pár ezer forintos készpénzes tranzakciók kiváltására.

A MobilTárcát már több mint ezren tesztelik, eddig három földrészen, összesen tizenhárom országban próbálták ki sikeresen érintésmentes fizetésre. A szolgáltatás kereskedelmi bevezetésére a féléves tesztelési időszakot követően kerül sor. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tesztelők MobilTárcájukat gyakrabban használják, mint a plasztik bank- vagy hűségkártyáikat – ismerteti a közlemény.

A Magyar Mobiltárca Szövetség 2011 júniusában alakult hat szolgáltató, a Magyar Telekom, a Vodafone, a Telenor, az OTP, a Mastercard és a SuperShop összefogásával. A szövetség célja egyebek között az innovatív, mobil NFC technológiára alapuló fizetési megoldások, rendszerek és szolgáltatások hazai elterjedésének előmozdítása, az ezzel kapcsolatos szakmai irányelvek kialakítása és betartatása, a szakmai színvonal biztosítása és folyamatos fejlesztése, valamint a technológia mögött lévő platform egységesítése. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink