A MIRELITE MIRSA Zrt. a hónap kis- és középvállalkozása
2014. május 8-án Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a „Díj a sikeres vállalkozásokért” áprilisi elismeréseket. A hónap kis- és középvállalkozása díjat a MIRELITE MIRSA Zrt-nek ítélték oda, melyet Dr. Losó Adrienn ügyvezető igazgató vehetett át.
A díjak odaítélésének egyik legfontosabb célja, hogy nyilvánosságot teremtsenek a sikeres vállalkozásoknak. Azokat a cégeket kívánják elismerni, amelyek munkájukkal, eredményeikkel hozzájárultak a magyar gazdaság fejlődéséhez – mondta Varga Mihály.
„Vállalatunk kizárólag magyar alapanyagot használ fel és magyar munkaerővel Magyarországon folytatja termelő tevékenységét” – mondta Dr. Losó Adrienn. Kiemelte e mellett, hogy „a MIRELITE MIRSA Zrt. a korábbi hagyományok megtartása mellett a fejlesztést, az új termékek megalkotását folytonossá tevő politikát folytat annak érdekében, hogy értéket őrizzen és teremtsen is egyben”.
A 100 %-ban hazai tulajdonban levő MIRELITE MIRSA Zrt. családi vállalkozásként működik, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával állít elő kiváló minőségű gyorsfagyasztott termékeket. 2010 óta a nagy múltú – hazánkban a gyorsfagyasztás technológiáját bevezető – MIRELITE márka tulajdonosa, melynek márkanevét fel is vette a nevébe.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >