A miniszter a hazai dinnyefogyasztást ösztönözné

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 07. 08. 12:34

Ösztönözné a hazai dinnyefogyasztás növelését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mint azt vasárnap délben a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren újságírók előtt mondta: szeretné, ha a belföldi fogyasztók egy-két dinnyével többet vennének az idén, mivel a magyarországi dinnyefogyasztás csupán 4 kilogramm évente és fejenként.

Szerinte többek között ezért is vannak rossz helyzetben a magyar dinnyetermelők valamint azért, mert a dél-európai dinnyetermelési szezon és a magyar összecsúszott. A termelők helyzetének javítására a piaci feltételeket szabályozta újra a szaktárca.

A Vidékfejlesztési Minisztérium – a területet érintő – jogszabály-módosításainak célja, hogy a minőség szerint kategorizálva a dinnyét mind a fogyasztók, mind pedig a termelők érdekeit védeni lehessen. Az egyik kategóriába a teljesen kifogástalan, hibátlan árut sorolják, míg a másikba a hibás gyümölcsöket, ez utóbbiakat akár apróbb hibákkal is. Minderre azért van szükség Fazekas Sándor szerint, hogy a gyenge minőségű dinnyék ne kerülhessenek a piacra.

Az árusításnál pedig a szaktárca regisztrációhoz kívánja kötni a kereskedők tevékenységét, hogy átlátható viszonyok alakulhassanak ki ezen a területen is. A legfontosabb cél azonban az – mint Fazekas Sándor fogalmazott – hogy a magyar fogyasztók minél több és minél jobb minőségű dinnyét vásárolhassanak.

A dinnyetermesztőket segítő szabályozás várhatóan csütörtökön lép hatályba – közölte a vidékfejlesztési miniszter.

Kapcsolódó cikkeink