A mindennapi sörükért sztrájkolnak a Carlsberg dolgozói

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 12. 00:00

Sztrájkolni kezdtek a világ negyedik legnagyobb sörgyárának dolgozói, miután a Carlsberg vezetése április elsejétől az ebédidőre korlátozta a sörfogyasztást a raktárakban.

Több száz raktári dolgozó és autóvezető csatlakozott a megmozduláshoz, melynek keretében az ellen tiltakoztak, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben elsejétől csak ebédidőben lehet sört fogyasztani.
Jens Bekke, a vállalat szóvivője elmondta: "Korábban sör, víz és üdítőital is volt az üzem területén több helyen is elhelyezett hűtőszekrényekben, de a hónap elejétől sört már csak a büfében, ebédidőben lehet fogyasztani."
A szállítással foglalkozó munkavállalókra vonatkozóan továbbra is érvényben marad a korábbi szabály, mely szerint naponta három kissört fogyaszthatnak, ezt a jogot követelik maguknak a raktári dolgozók is.
Szerdán 800-an kezdték a sztrájkot, tegnap 250 fő még mindig nem vette fel a munkát, majd a munkaadó és a szakszervezet tárgyalásokat kezdeményezett.
A sörszállítás tegnapra szinte teljesen megbénult, de a szóvivő azt reméli, hogy a sztrájk pénzügyi hatása ettől sokkal jelentéktelenebb lesz – írja az Index.




Kapcsolódó cikkeink