A mezőgazdasági versenyképesség megőrzéséhez is elengedhetetlen a digitalizáció
A digitális agrárstratégia (DAS) legfontosabb célja, hogy minél hatékonyabb eszközöket adjunk a termelők kezébe ahhoz, hogy versenyképességük megőrzése mellett meg tudjanak felelni azoknak a „zöld” kihívásoknak, amelyeket a változó klíma és a társadalmi elvárások támasztanak velük szemben – fogalmazott Juhász Anikó a DAS felülvizsgálatával kapcsolatos megbeszélésen az Agrárminisztérium pénteki közleménye szerint.
Az Agrárminisztérium államtitkára hangsúlyozta: a stratégia felülvizsgálata során továbbra is kulcsszerepe lesz a képzésnek, az innovációnak, a támogatáspolitikának, valamint a hatósági és közadat-rendszerek termelőbarát fejlesztésének – áll a közleményben.
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) 2023-at követő időszakában cél az agrárium korszerűsítése és modernizációja. Ezzel kapcsolatban Európában elsőként hazánkban készült el egy átfogó ágazati fejlesztési stratégia, amelyet 2019 őszén a kormány el is fogadott – írták.
Juhász Anikó kitért arra, hogy a DAS-ban megfogalmazott célok teljesüléséhez szükséges, hogy a digitalizáció vívmányait minél szélesebb körben alkalmazzák a gazdálkodók. A DAS-ban megfogalmazott célok harmonizálnak az Európai Bizottsághoz december 30-án az agrárminiszter által benyújtott Közös agrárpolitika stratégiai tervhez – fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy a kormány által biztosított 80 százalékos többlettámogatás segítségével a KAP stratégiai terv nagyban hozzájárul a gazdálkodók modernizációs törekvéseihez. A keletkező adatbázisok elemzése hozzájárul a klímavédelmi célok teljesítéséhez, a biodiverzitás megőrzéséhez, a gazdaságok versenyképességének megőrzéséhez, valamint a megalapozott szakpolitikai döntéshozatalhoz.
A számos háttérintézmény részvételével rendezett eseményen – amelyen megosztották egymással tapasztalataikat az agrárdigitalizációt érintő tevékenységükről, a projektek előrehaladásáról – Gál András Levente, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szakmai vezetője a Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) jövőbe mutató szemléletét és a tárcákon átívelő összefogás fontosságát emelte ki – tájékoztatott az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Leáll a Carrefour az akciós újságok terjesztésével Franciaországban
Március 31-ével megszünteti a Carrefour a nyomtatott promóciós szóróanyagok terjesztését…
Tovább olvasom >Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >