A mezőgazdaság tovább drágít

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 05. 08:00

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 júniusában 21,6 százalékkal haladta meg a 2007. júniusit. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 20,5 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 22,9 százalékkal nőtt.A KSH gyorsjelentéséből az is kiderül, hogy a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 2008 második negyedévében 23,3 százalékkal volt magasabb 2007 második negyedévéhez képest. Az agrártermékek 2008 első félévében bekövetkezett, az előző év azonos időszakához viszonyított, 28,2 százalékos termelőiárszint-növekedése a növényi termékek árszínvonalának 34,7 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árának 20,2 százalékos emelkedéséből adódott.
2008. júniusban a gabonafélék termelői ára az előző év júniusához viszonyítva 34,7 százalékkal emelkedett. A burgonya termelői ára 10,8 százalékkal csökkent. A zöldségfélék termelői ára az év hatodik hónapjában tavaly júniushoz viszonyítva 13,5 százalékkal nőtt, ami döntő mértékben a zöldborsó árának 12,1 százalékos emelkedéséből származott. Az uborka ára 15,4 százalékkal emelkedett, a zöldpaprikáé 6,9 százalékkal csökkent ugyanebben az időszakban. A gyümölcsök 1,7 százalékos termelőiár-csökkenését döntő mértékben a meggy és a málna ellentétes ármozgása befolyásolta. A meggy ára 43,9 százalékkal csökkent (ez főként a felvásárlási árak nagymértékű esésének következménye), a málnáé viszont 23,2 százalékkal nőtt a tavalyi év júniusához viszonyítva.
A vágóállatok termelői árának 26,1 százalékos növekedése a vágóbaromfi árának 28,8 százalékos, a vágósertés árának 28,6 százalékos és a vágómarha árának 12,0 százalékos emelkedéséből adódott. Az állati termékek árának 17,7 százalékos növekedésén belül az étkezési tyúktojás termelői ára 16,9 százalékkal, a tejé 17,7 százalékkal nőtt tavaly júniushoz viszonyítva, de érdemes megjegyezni, hogy a tej felvásárlási ára a januári literenkénti 96,5 forintos csúcs óta folyamatosan csökkent – júniusban 79,7 forint volt.

Kapcsolódó cikkeink