A mezőgazdaság 2014-ben is jól teljesít

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 11. 03. 12:00

A mezőgazdaság a magas bázis ellenére 2014-ben is várhatóan pozitívan járul hozzá az ország GDP-jének növekedéséhez – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, az OTP Bank agrárpartner-találkozóján.

buza

Czerván György ismertette: a mezőgazdaság az első félévben 0,2 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez, a múlt évben pedig 0,9 százalékponttal. Hozzátette: a mezőgazdaság teljes kibocsátása tavaly összességében rekordméretű, 2313 milliárd forint volt.

A mezőgazdasági beruházások volumene 2013-ban 9,1 százalékkal bővült, az idei első félévben pedig 29,4 százalékos volt a növekedés – mondta az államtitkár.

A múlt évben az agrár-külkereskedelem árbevétele meghaladta a 8 milliárd eurót, ez a nemzetgazdaság tavalyi összes exportjának 10 százalékát teszi ki. Az aktívum 3,6 milliárd euró volt az ágazatban, a nemzetgazdaság külkereskedelmi aktívumának több mint 50 százalékát tette ki.

Az államtitkár úgy vélekedett: az ágazat exportteljesítménye az idén várhatóan nem éri majd el a múlt évit, de megközelíti. Az év első 7 hónapjában az agrár-külkereskedelem az előző év azonos időszakának szintjét tartva 4,433 milliárd eurót ért el – tette hozzá.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az általa irányított pénzintézet célja nem pusztán az, hogy értékesítse termékeit és szolgáltatásait a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplői számára, hanem az agrárvállalkozások partnere kíván lenni.

Tájékoztatása szerint az OTP-csoport piaci részesedése az agrárügyfelek hitelállományában jelenleg mintegy 14 százalék, holott korábban csupán mintegy 7 százalék volt. A pénzintézet agrárhitel-állománya 2011 szeptemberében 59,3 milliárd forint volt, az idén ugyanebben a hónapban már 104,3 milliárd forintot tett ki – közölte.

Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója elmondta, hogy a magyar mezőgazdaság kondíciói javultak az elmúlt években. Hangsúlyozta: a felhalmozott forrásokat – így a mezőgazdasági egyéni és társas vállalkozások múlt évi, 500 milliárd forintot meghaladó betétállományát – egy hosszú távú stabilitást ígérő, fejlesztésorientált gazdaságpolitikával kell mobilizálni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszer egyre inkább stratégiai termékké válik a világban, és ez nagy lehetőség egy kedvező agráradottságokkal bíró államnak, mint amilyen Magyarország is. A foglalkoztatás és a hozzáadott érték növelése érdekében az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésének támogatásának prioritást kell élveznie a következő években Magyarországon – vélekedett Kapronczai István. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink