A méhek a lényeg – interaktív bábelőadás sorozat a Syngenta támogatásával
A természet megismerését, ezzel párhuzamosan a megóvását nem lehet elég korán kezdeni. Ez a gondolat hívta életre „A méhek a lényeg” című interaktív bábelőadást és foglalkozás-sorozatot, amely a Gévai Csilla és Koródi Eszter által vezetett Fiúról Apára Program keretében valósul meg a Syngenta támogatásával.

17 óvodában volt látható a program
A program célja, hogy felhívja a figyelmet a beporzók fontosságára, megismertesse életmódjukat, szokásaikat a legkisebbekkel. A méhek csodálatos életét bemutató bábelőadást eddig Szarvastól Sopronig országszerte 17 óvodában nézhették meg a gyerekek.
A márciusban útjára indult program összesen 20 intézménybe viszi el az interaktív előadást Gévai Csilla és Benkő Bence bábművészek tolmácsolásában.
A több mint 500 gyermekhez eljutó előadást minden esetben egy beszélgetés és foglalkozás követi Weiner Sennyey Tibor méhésszel. Itt a kicsik feltehetik a kérdéseiket, megnézhetik a lépet, és betekinthetnek a méhészkedés rejtelmeibe. Az elhangzottak játékos feldolgozását és beépülését segíti egy interaktív foglalkoztató füzet is.
Az emberiség jövőjének egyik kulcsa
A biodiverzitás megőrzése és növelése, azon belül is a beporzó rovarok megóvása továbbra is fontos része a Syngenta fenntarthatósági tervének, a Good Growth Plannek.
Termesztett növényeink 85 százalékának van szüksége rovarok segítségére a szaporodásban. Végső soron a teljes mezőgazdasági termelés igen jelentős része nyugszik a beporzó fajok vállán.
Ebből egyenesen következik, hogy az emberiség jövőjének egyik kulcsa is, hogy odafigyeljünk ezekre a rovarokra. A most megvalósult – a 4-7 éves korú gyermekek környezettudatosságának fejlesztését célzó – program is ezt a célt szolgálja.
Kapcsolódó cikkeink
A szőlőt sem kíméli a klímaváltozás, a hatásait azonban mérsékelni lehet a Syngenta szerint
A mintegy 58 ezer hektáron zajló szőlőtermesztés a termőterület csökkenése…
Tovább olvasom >Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése egy nemzetközi agrárvállalat szerint
Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat…
Tovább olvasom >Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >