A Mastercard infrastruktúra fejlesztési programjával is gyorsítaná a digitális fizetést
A Mastercard Infrastruktúra Fejlesztési Programja új lendületet adhat a digitális fizetéseknek, hiszen a Program résztvevői akár már 3-4 nap alatt elérhetővé tudják tenni a kártyás fizetést a kereskedőknél. Az igénylés sok esetben otthonról is elindítható, így a mostani, rendkívüli helyzetben gyors megoldást nyújthat az érdeklődők számára.
A Mastercard már tavaly, 2019. november 29-én elindította Infrastruktúra Fejlesztési Programját. Ennek célja, hogy két év alatt duplájára emelje a jelenleg 145 ezer POS terminál számát Magyarországon. A Programba olyan szolgáltatók pályázhattak, akik érdemben szeretnék segíteni a kereskedőket gyors, kényelmes és személyre szabott szolgáltatásaikkal. A pályázatok elbírálása után ma már több, mint 17 kártyaelfogadó várja a kártyaelfogadás iránt érdeklődőket, sok esetben teljesen digitális csatornákon kezelve a folyamatot.
„A Mastercardnál régóta látjuk, hogy egyre erősebb az a fogyasztói igény, hogy a kártyás fizetés Magyarországon ne extra szolgáltatás legyen a kereskedők részéről, hanem alapvetés. A nagyobb kereskedelmi láncoknál mára ezt sikerült elérni, de fontos, hogy a kisebb üzletekben, boltokban, szolgáltatóknál is fizethessünk gyorsan, kényelmesen és biztonságosan elektronikus úton. Ma már nem lehet és nem is szabad megkerülni a kis-és középvállalkozói szektort ebben a témában. Az Infrastruktúra Fejlesztési Programunkkal elsősorban nekik szeretnénk segíteni” – mondta Eölyüs Endre a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
„A program indításakor még nem sejtettük, hogy néhány hónappal később a rendkívüli körülmények miatt ilyen gyorsan felértékelődik a gyorsaság és a biztonság a bolti fizetések terén. Ezt partnereink beszámolói alapján a termináligénylések hirtelen növekedése is igazolja. Hirtelen megváltoztak a vásárlói igények, nagyon sok étterem, élelmiszerbolt alkalmazkodott a megváltozott helyzethez, és indította el a házhoz szállítást kizárólag kártyás fizetési lehetőséggel. Ugyanakkor azoknál is, akik maradtak a személyes vagy bolti kiszolgálásnál, a kártyaelfogadás alap elvárás lett. Itt akár a termelői piacokra, vásárcsarnokokra gondoljunk. A fejlesztési program éppen az ő igényeikre szeretne választ adni digitalizált, gyors igénylési folyamatokkal, könnyen hordozható, a tevékenységüknek legjobban megfelelő terminálokkal és hosszútávon is fenntartható árazással” – mondta Szász Ferenc a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.
A szolgáltatók a terminálokat átvételi pontokon vagy kiszállítással akár 3-4 munkanap alatt elérhetővé teszik. Többeknél számlavezetés vagy forgalmi elvárás valamint külön havidíj nélkül elérhető a szolgáltatás, akár már 8-10 000 Ft egyszeri eszköz vásárlási költséggel. A kereskedői elszámolás a legtöbb esetben a következő munkanapon megtörténik, de van olyan elfogadó, aki azonnal elérhetővé teszi a kereskedő POS tranzakcióit egy bankkártyán.
A Mastercard programja az elérhető termináltípusok palettáját is bővíteni szeretné, ezzel is segítve azokat a vállalkozásokat, akik a mostaniaknál kisebb, hordozható készülékeket keresnek. Több szolgáltató okostelefonhoz kapcsolható hardveres megoldást is elérhetővé tett a magyar piacon, de őszre várhatóak olyan szolgáltatások is, amelyben külön kiegészítő nélkül, maga a mobiltelefon működik majd terminálként.
Kapcsolódó cikkeink
Szakértők: a kiberbűnözőkkel szemben az edukáció a leghatékonyabb védekezés
Az edukáció a leghatékonyabb védekezés a kiberbűnözőkkel szemben, mivel bárhogyan…
Tovább olvasom >A kiberbűnözés kora 2025 – Új gazdasági realitás
A kiberbűnözés éves globális kára 2028-ra elérheti a 14 ezer…
Tovább olvasom >Egy év alatt félúton a Mastercard tokenizációs átalakulása Európában
Egy évvel azt követően, hogy a Mastercard bejelentette célját: 2030-ra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >