A Mastercard globális kisvállalkozói programot indít

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 06. 11:20

A Mastercard a kisvállalkozások digitális átállásának segítésére elindított egy globális kezdeményezést, a Strive-ot, amely a kisvállalkozások pénzügyi ellenálló képességének erősítésére, valamint talpra állásuk és növekedésük támogatására összpontosít – közölte a cég az MTI-vel szerdán.

Segít a Mastercard a kisvállalkozások digitális átállásában

A Mastercard Impact Fund 25 millió dolláros kezdeti filantróp befektetésével a Strive világszerte több mint ötmillió mikro- és kisvállalkozásnak segít abban, hogy azok hozzáférjenek a digitalizáláshoz szükséges eszközökhöz és erőforrásokhoz. A Strive-ban a globális platformok helyi programokkal együtt segítik a világ legkiszolgáltatottabb kisvállalkozói csoportjait azért, hogy a helyi kihívásokra is képesek legyenek megfelelő választ adni.

Közölték: a kezdeményezésen belül a Strive Community az első program, amely több mint ötmillió kisvállalkozást érint majd Európában, Latin-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. A Caribou Digital támogatásával – amely a befogadó és etikus digitális gazdaságokkal foglalkozó kutató- és tanácsadó cég – a program a kisvállalkozásokat olyan technológiai erőforrásokhoz segíti, amelyek digitalizálják működésüket, racionalizálják a pénzügyi és back-office szolgáltatásokat, és javítják a piacra jutást. Így biztosítják sikerüket modern gazdaságunkban. A támogatásokat olyan szervezeteknek ítélik oda, amelyeknek van tapasztalatuk a mikro- és kisvállalkozókkal való együttműködésben.

Kitértek arra, hogy a kisvállalkozások már a világjárvány előtt is lemaradtak nagyobb versenytársaiktól abban, hogy beépítsék üzleti tevékenységükbe a digitális technológiákat. Egy 2019-es európai uniós felmérés szerint a nagyvállalatok nagyjából 80 százaléka vezetett be legalább egy digitális technológiát, szemben a mikrovállalkozások mindössze 30 százalékával.

A mostani bejelentés a Mastercard tavaly tett 250 millió dolláros kötelezettségvállalására épül, amellyel a kisvállalkozások pénzügyi biztonságát támogatja. A Strive kiterjeszti a Mastercard régóta tartó elkötelezettségét a pénzügyi integráció mellett. A vállalat jelenleg is erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy 2025-ig egymilliárd embert és 50 millió mikro- és kisvállalkozót, elsősorban 25 millió női vállalkozót vonjon be a digitális gazdaságba. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink