A második negyedévben rekordalacsonyra csökkent a WTO világkereskedelmi trendmutatója
A második negyedévben történelmi mértékű zuhanással rekordalacsony szintre esett a világkereskedelmi áruforgalom trendmutatója a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) honlapján szerdán publikált jelentés alapján.
A felmérés megállapítja, hogy a világkereskedelmi forgalomban már jelentkeznek ugyan a javulás részleges jelei, de az erősödés lendületét nehéz lenne még megbecsülni és a gazdaság sokkal inkább „L”, tehát elhúzódó, mint „V”, vagyis meredek felépülési mintát követi majd.
A második negyedévre vonatkozóan a WTO áruforgalmi trendmutatója, a „Goods Trade Barometer” 84,5 ponton állt, 15,5 ponttal a hosszú távú trend alapvonalának beállított 100-as érték alatt. A mostani második negyedéves érték 18,6 ponttal marad el a tavalyi második negyedévitől, ami akkor még kissé a trendvonal felett állt.
A második negyedéves 84,5 pont a legalacsonyabb a mutató kalkulálásának 2007-es kezdete óta és nagyjából megegyezik a 2008/2009-es gazdasági és pénzügyi válság idején kialakult trend alatti szinttel.
A mutató komponensei közül mindegyik trend alatti értéken áll, jónéhány közülük történelmi mélyponton, néhány viszont már a stabilizálódás jeleit mutatja.
A legrosszabb helyzetben az autóipar és a légi áruszállítás mutatói állnak 71,8 és 76,5 ponton. A konténeres áruszállítás forgalma is jelentősen visszaesett a 86,9 pontos mutató tanúsága szerint, az exportmegrendelések 88,4 pontos mutatója azonban már némi javulást jelez.
Az elektronikai alkatrészek és a nyersanyagok forgalma viszonylag kismértékű visszaesést szenvedett el a hosszú távú trendhez képest, a mutatóik 92,8 és 92,5 ponton állnak.
A WTO júniusi statisztikáiban a világkereskedelmi áruforgalom 14 százalékos csökkenését mutatta ki az idei első és második negyedévek között. Ezt a Goods Trade Barometer megállapításaival összevetve arra lehet következtetni, hogy a WTO áprilisban kiadott világgazdasági prognózisában felvázolt két forgatókönyv közül a kedvezőbb megvalósulására lehet számítani az idén.
A kedvezőbb forgatókönyv a világkereskedelmi forgalom 13 százalékos idei csökkenését vetítette előre a tavalyihoz képest. Hangsúlyozva, hogy a 2021-re jelzett „V”-formájú fellendülés viszont túlzottan optimistának tűnik, ehelyett sokkal valószínűbb, hogy a gazdaság „L”-formájú helyreállására kerül majd sor. Vagyis a világkereskedelmi áruforgalom volumene 2021-ben még jóval a krízis előtti szint alatt lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A gyártók és a kereskedők kénytelenek megfizetni a vörös-tengeri válság árát
A világpiaci helyzet olyan kihívások elé állítja a nagy amerikai…
Tovább olvasom >Közös V4 fellépés az ukrán gabonaimporttal szemben
Az ukrán gabonaimporttal szembeni további együttes lépéseket egyeztették a Visegrádi…
Tovább olvasom >Lengyel agrárminiszter: Varsó kész tárgyalni Kijevvel az ukrán gabonaexportról
Varsó kész tárgyalni Kijevvel a gabonaexportról – jelezte Robert Telus…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >