A járvány második hulláma jelentheti az igazi erőpróbát a munkaerőpiacon
Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket – olvasható a tozsdeforum.hu-n. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott intézkedések elképesztő gazdasági károkat okoztak.
Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.
Miután a koronavírus március elején megjelent Magyarországon, a járvány terjedését megállítani hivatott intézkedések miatt gyakorlatilag megállt az élet nemcsak itthon, hanem az egész világon, így pedig számos szektorban több százezren vesztették el munkájukat hazánkban. A gazdaság felfutóban volt, csak az nem dolgozott, aki nem akart, és lasszóval fogták a munkaerőt. A járvány miatt ez véget ért, és egy esetleges második hullám ismét a feje tetejére állíthatja a munkaerőpiacot.
Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy sokkal több ma az álláskereső, mint a vírust megelőzően volt, ugyanakkor a minőség rosszabb.
„Sokkal több jelöltet kell meghallgatni, mire megtalálja a cég az igazit. Egy állásunkra például most háromszázan jelentkeztek, ami januárban még elképzelhetetlen lett volna. Óriási szám ez, de még egyikük sem került be állásinterjúra, mert a teszteken elbuktak. Nem merném rájuk bízni azt a munkát, amire embert keresünk” – fogalmazott a vezetési és toborzási szakértő, hozzátéve, hogy alacsony a boldogságfaktoruk a munkavállalóknak, nem célokban gondolkoznak, hanem veszteségben.
Emlékeztetett: a járvány kezdetén sokan azokat a munkatársakat küldték el, akiket már korábban is el kellett volna, ők vannak most nagy többségben az álláskeresők körében. Kiemelte, hogy a cégek felelőssége is nagy, mert bármilyen mélyponton is van egy munkavállaló, ha a vállalatban nem érez stabilitást, inkább továbbáll.
Bár sokan leállították a munkaerő-felvételt a tavaszi hónapokban, mert nem tudtak személyesen találkozni a jelöltekkel, a Performia Hungary Kft. ügyfelei előnybe kerültek, hiszen a toborzás 95 százaléka eddig is az online térben zajlott.
Hogyan lehetséges online végezni a munkaerő-felvétel nagy részét?
„Az Interspeedia szoftverünk a járvány előtt is óriási segítség volt a cégeknek, de most derült csak ki igazán, mennyire életmentő tud lenni. Nekünk nem kellett szüneteltetni a toborzást, sőt, el tudjuk hozni azokat az álláskeresőket, akiket máskor magasabb fizetéssel vagy divatosabb irodával elcsábítottak volna előlünk.” – mesélte a szakértő.
Az Interspeedia toborzószoftver egy olyan program, aminek segítségével a cég egy felületen tárolhatja az összes jelölt összes információját – GDRP-biztos módon – és innen kommunikálhat velük. Nemes-Nagy Szilvia elmondta, hogy korábban a HR-es munkatársaknak Excel-mágusnak kellett lenniük és napi 200 e-mailt megírniuk, hogy kézben tartsanak egy komolyabb toborzási feladatot. Ha mindez egy átltátható, online felületen zajlik, az rengeteg időt megspórol, így sokkal gyorsabban tud kommunikálni egy cég a legjobb jelöltekkel.
Márpedig a munkaerő-felvételben is kulcskérdés a gyorsaság. A toborzási specialista szerint a jó jelöltekkel úgy kell bánni, mint a forró krumplival, a lehető leggyorsabban kell kezelni őket, különben elhappolhatják őket előlünk.
„Ma már mindenhez programokat és alkalmazásokat használunk, a toborzás pedig valahogy a 20. században ragadt. Igyekszünk berángatni a 21. századba, hiszen látjuk, mennyivel jobbak így az eredmények” – jegyzi meg Nemes-Nagy Szilvia. (tozsdeforum.hu, Koczka Máté)
Kapcsolódó cikkeink
Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette…
Tovább olvasom >Rugalmas munkakörülmények és a 600-800 ezer forintos kezdőbér a fiatal diplomások elvárása
A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság…
Tovább olvasom >Lassult az IT munkaerőpiac, kihívás a cégeknek a toborzás
Az IT szektor ment át az egyik legnagyobb változáson a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >