A Mars és további 9 magyar nagyvállalat a hátrányos megkülönböztetés ellen
Megtartotta első nyilvános közgyűlését a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma, melyet a Salva Vita alapítvány több nagy céggel,szervezettel karöltve a hátrányos megkülönböztetés ellen, a jobb munkavállalói körülmények megteremtéséért hozott létre.
Az egyesület fő célja, hogy a munkaadók részére szakmai támogatást nyújtson az esélyegyenlőség biztosításához. A Mars Magyarország – mely vállalat hazánkban élen jár a kiemelkedő munkavállalói körülmények megteremtésében – az alapító tagok között szerepelt.
A Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma azért jött létre, hogy felvegye a harcot a hátrányos megkülönböztetés ellen. Többek közt a cél az, hogy a munkaválallaló neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, vallási meggyőződése, politikai véleménye, anyasága, terhessége, szexuális irányultsága, életkora és egyéb tulajdonsága alapján ne kerüljön hátrányos megítélés alá.
Az egyesület a tagok számára esélyegyenlőségi fórumokat, találkozókat szervez, lehetőséget biztosít a tapasztalatcserére – hiszen a tagok között számos, a munkavállalók érdekeit nézve jó példaként szolgáló vállalat is szerepel – de emellett jogsegély-szolgálatot is nyúlt a fórum, és a tagok összehangolt véleménye alapján állásfoglalást tesz a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását érintő jogszabályok, döntések kapcsán.
A Mars Magyarországot többek között azért is választották hazánk egyik legjobb munkahelyének (Hewitt, 2009-ben már negyedszerre), mert a munkatársak jólétét kiemelten kezeli és a lehető legjobb munkakörülmények megteremtésére törekszik. A vállalat működését öt alapelv vezérli, – Minőség, Felelősség, Kölcsönösség, Hatékonyság és Szabadság – melyek beépülnek a munkatársak döntéseibe és meghatározzák a „marsos” vállalati kultúrát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Temu már az európai élelmiszerpiacot is célba vette
Egyre komolyabb fenyegetést jelent az európai kiskereskedelem számára a kínai…
Tovább olvasom >Most akár 20%-kal olcsóbban szerezhetők be a magyar lecsó alapanyagai a PENNY-ben
A nyári szezon kihagyhatatlan kedvence a friss, házias lecsó, amelyhez…
Tovább olvasom >Fagykár fenyegeti a Nutellát: drasztikusan drágul a török mogyoró
Súlyos tavaszi fagyok sújtották Törökországot, a világ legnagyobb mogyorótermelőjét, ami…
Tovább olvasom >