A Mars 2868 tonnával csökkentette éves műanyagfelhasználását
A világ egyik legnagyobb édesség-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója közzétette a Fenntarthatóság Egy Generáció Alatt tervének legfrissebb eredményeit. Az évente publikált jelentésben a vállalatnak az emberek és a bolygó számára pozitív változásokat eredményező ambiciózus, tudományosan alátámasztott céljai iránti elkötelezettségét és azok megvalósításában elért előrehaladását mérik. A legújabb eredmények között szerepel a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségének több, mint 2000 tonnával való mérséklése, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának 6,1 százalékos csökkentése is. Ezen felül 2023-tól a vállalat európai édességtermékeiben felhasznált kakaó 100 százaléka felelős forrásból származik majd. Így a vállalat jelentős eredményekről számolt be fenntarthatósági jelentésében.

(Fotó: Mars)
A Mars 2017-ben elindított Fenntarthatóság Egy Generáció Alatt terve az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak kulcsfontosságú területeit célozza, és ambiciózus, tudományos alapokon nyugvó célkitűzéseket fogalmaz meg. A terv három fő területre fókuszál – Egészséges bolygó, Az emberekért és A jóllét támogatása – és célja, hogy javítsa az emberek életét azokban a közösségekben, ahonnan a Mars beszerzi alapanyagait, valamint a vállalat munkatársainak, vásárlóinak és háziállatainak életét is. A csomagolóanyagoktól kezdve a kulcsfontosságú összetevőkig, a vállalat összegyűjtötte legfontosabb eredményeit a frissen közzétett jelentésében.
A csomagolás átalakítása
A Mars a közelmúltban új, önálló fejezettel egészítette ki Fenntarthatóság Egy Generáció Alatt tervét a felhasznált csomagolóanyagok környezetre gyakorolt hatására vonatkozóan, amely területen a vállalat már eddig is jelentős vállalásokat tett. A Mars jelenleg is több százmillió dolláros befektetést eszközöl, a csomagolóanyagokhoz felhasznált több, mint 12 ezer alkotóelem újratervezésére, annak érdekében, hogy 100 százalékban újrahasznosítható, újrafelhasználható vagy komposztálható csomagolást használhasson. A vállalat elkötelezettségét hangsúlyozza, hogy ezentúl 300 felsővezetőjének jutalmazása is ezen célok teljesítéséhez kötött. Ennek eredményeként, a Mars Közép-Európában már teljes mértékben újrahasznosítható tálcákat, és konzerveket használ a házikedvencek számára készült termékeihez, valamint optimalizálta a Ben’s Original kínálatának csomagolását is. A tervnek köszönhetően a vállalat nemzetközi viszonylatban 2868 tonnával csökkentette műanyagfelhasználását.
2023-tól 100 százalékban felelős forrásból származó kakaó Európában
A vállalat fenntarthatósági törekvéseinek másik kulcsfontosságú küldetésében, a kakaó felelős beszerzését támogató programjában is mérföldkőhöz ért. A Mars 2023-tól igazoltan felelős forrásból származó kakaót biztosít a teljes európai gyártókapacitása számára. A bejelentés olyan, a régióban is népszerű csokoládétermékek előállítását érinti majd, mint a Snickers®, az M&Ms®, a Mars®, a Maltesers® és a Milky Way®, amelyek a jövő évtől mind 100 százalékban felelős forrásból származó kakaóval készülnek majd a Mars Wrigley tulajdonában lévő európai gyárakban.
A jóllét támogatása – a közösségekben és a munkahelyeken egyaránt
„Míg a Fenntarthatóság Egy Generáció Alatt tervünk legtöbb célkitűzése nagyobb, globális szinten kerül meghatározásra, addig itt, Közép-Európában helyi szinten is hozzájárulunk vállalásaink megvalósításához azáltal, hogy működésünket és munkafolyamatainkat a fenntarthatósági céljainkhoz igazítjuk. Legutóbbi eredményeink a Mars önkéntes programjához kapcsolódnak, amelynek részeként munkatársaink idén több, mint 1300 munkaórát önkénteskedtek , hogy így támogassák az általunk felkarolt közösségeket és menhelyeket“ – mondta Zuzana Losakova, a Mars Central Europe vállalati ügyekért felelős igazgatója.
Az önkénteskedés támogatása mellett a Mars Közép-Európában újfajta, hibrid munkavégzést is bevezetett ezáltal csökkentve a munkatársak ingázásából származó üvegházhatású gázok kibocsátását, valamint állatbarát irodákat alakított ki. A program célja, hogy mind a háziállatok, mind a háziállat-tulajdonosok számára egy kiegyensúlyozottabb munkakörnyezetet biztosítson.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Zuhan a kakaófeldolgozás Európában
Jelentősen visszaesett a kakaófeldolgozás volumene 2025 második negyedévében Németországban –…
Tovább olvasom >WWF: minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja
2025-ben minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >