A mangalica a magyar állattenyésztés húzó terméke
A mangalica nemcsak a termelőknek, hanem az államnak is jó befektetés, a magyar állattenyésztés egyik húzó brandje, termékcsoportja, amely a belföldi és a külpiacon is egyre keresettebb termék – hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, a Klauzál téri vásárcsarnokban.
Feldman Zsolt, a hétvégi IX. Budapesti Mangalicafesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az agrártárca és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, a kormányzati sertésprogram keretében 2013 óta szoros szakmai együttműködést folytat a mangalica termékek fogyasztásának bővítése érdekében.
A közös munkának szavai szerint már kézzel fogható eredménye is van: míg az együttműködés kezdetén a tenyészetek száma 182, a mangalicakocáké 7500 volt, ma már 246 tenyészet működik az országban, és a kocaállomány 9700 körül mozog, a termelők számára pedig biztos megélhetést jelent a mangalicatartás. Az együttműködés során a minisztérium és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete olyan szakmai programot valósított meg, amelynek köszönhetően „csúcs szintet” ért el a mangalicatenyésztés és a mangalicatermék.
Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: az anyakocák közül mintegy 5500 szőkemangalica, a többi – fele-fele arányban – vörös és fecskehasú mangalica. Az ellenőrzött kocaállománnyal évente mintegy 60 ezer hízót állítanak elő az országban. Ez a a teljes sertéslétszám mintegy 2 százaléka, értékben azonban magasabb arányt képvisel – fűzte hozzá.
A tenyésztők árbevétele éves szinten mintegy 3,6 milliárd forintot tesz ki, a termék eladást is hozzászámítva az éves bevétel megduplázódik, 7-8 milliárd forint között mozog. A 60 ezer sertés mintegy negyedéből készült terméket viszik exportra, vágóhídra ugyanis az évi hízómennyiségből mintegy 25-30 ezer kerül, a másik fele házi vágás. Fontos külpiac a spanyol, az olasz és a francia, valamint az ázsiai piacok közül Japán, Szingapúr, Honkong. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Folyamatosak a pályázati döntések a jelenlegi agrártámogatási ciklusban
A jelenlegi agrártámogatási ciklusban folyamatosak a pályázati döntések – mondta…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületése a munkánk
A magyar mezőgazdaság 21. századi újjászületése látható Mélykúton, ez a…
Tovább olvasom >AM: komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg
Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart…
Tovább olvasom >Új könnyítések a fenntarthatósági jelentésben
2025. július 11-én az Európai Bizottság elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >Három vármegye, ahol nem a karácsony a csúcs: nyáron száguld a kiskereskedelem
Országos szinten december a kiskereskedelem csúcshónapja: az ünnepi szezon és…
Tovább olvasom >