A magyarok leginkább nagy boltláncokban szerzik be a zöldséget és gyümölcsöt
A magyarok 73 százaléka a nagy boltláncokban, 42 százaléka zöldségesnél, 34 százaléka piacokon vagy vásárcsarnokokban, 17 százaléka termelői piacokon szerzi be a zöldséget és gyümölcsöt – tájékoztatta a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ) reprezentatív kutatása eredményéről az MTI-t csütörtökön.

A magyarok közel 3/4-e boltláncokban vesz zöldséget, gyümölcsöt
A kutatás alapján a lakosság 39 százaléka havonta több mint 5 ezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre; 40 százalékuknál 3-4 ezer forint, 19 százaléknál pedig 1-2 ezer forint ez az összeg.
A havonta 5 ezer forintot költők között többségben vannak a nők és a 30 év körüliek, valamint a közép-magyarországi régióban élők – jegyezték meg.
A válaszadók több mint fele, 52 százaléka mondta azt, hogy hajlandó többet fizetni a magyar zöldségért vagy gyümölcsért. A megkérdezettek 38 százaléka nem nézi a termékek származási helyét, és kevesebb mint 10 százalék szereti jobban az import zöldségeket vagy gyümölcsöket mint a hazait.
Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a vásárlás során 46 százalék tartja közepesen, 36 százalék pedig nagyon fontosnak, hogy a zöldség vagy gyümölcs magyar termelőktől származzon. Leginkább a nők és a 30-asok foglalkoznak ezzel a kérdéssel – tette hozzá.
A kutatás alapján a vásárlást leginkább a termék ára befolyásolja, a magyarok 81 százalékának – főleg a férfiaknak – ez a legfontosabb szempont. Utána jön 62 százalékkal a zöldség vagy gyümölcs kinézete, míg 42 százalék arra figyel, minek van éppen szezonja. Kevesen (13 százalék) vannak azok, akiket a termék csomagolása is befolyásol.
A reprezentatív online kutatást az NRC végezte 500 fő megkérdezésével a 18-65 éves korosztályból; az adatfelvétel 2021 augusztusi.
A DélKerTÉSZ 2002-ben alakult meg, közel 500 szövetkezeti taggal rendelkezik, a szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók tevékenységét fogja össze. A kínálat nagy részét a paprikafélék (étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika) alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Tudatosabb borfogyasztók lettek a fiatalok
Az alkalmi, élményalapú borfogyasztás jelentős növekedését mutatta ki a 18–40…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >