A magyar webáruházak 43 százalékának nőtt a forgalma a járvány alatt
A Magyarországon üzemelő webáruházak 43 százalékának nőtt, és mindössze 12 százalékának csökkent a forgalma a koronavírus-járvány kirobbanása óta – közölte a Shoprenter szerdán az MTI-vel 707 hazai webáruház tulajdonos válasza alapján készült 2021. évi 14. Nagy webáruház felmérésének megállapítását.

Nőtt a webáruházak forgalma a koronavírus-járvány alatt
A felmérés szerint a legnagyobb veszteséget azok szenvedték el, akik a turizmusra építettek, míg a forgalomnövekedés szempontjából kiemelkedőek voltak az elmúlt időszakban azok a területek, amelyeket a koronavírus-járvány hozott kedvező helyzetbe, ilyen például a számítástechnika, a hobbi jellegű termékek köre.
A felmérésben résztvevők 43 százalékának nőtt, 20 százalékának nem változott a forgalma a járvány alatt, a válaszadók 24 százalékának pedig akkor még nem üzemelt a webáruháza. Mindössze a megkérdezettek 12 százalékának csökkent valamelyest vagy jelentősen a bevétele.
Kulcsár István Róbert, a cég egyik alapítója a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a 707 webáruház 43 százaléka rendelkezik offline üzlethelyiséggel, és hangsúlyozta: az online és az offline között erős szinergia van, ami a többcsatornás értékesítésre ad lehetőséget.
A kutatást végző Shoprenter jelenleg 60 munkavállalót foglalkoztat, hatezer áruházat bérelnek tőlük. 2020-ban ezeken a webshopokon összesen 6,5 millió rendelés volt 158 milliárd forintos értékben. A cég indulása óta a Shoprenteres webáruházakban összesen már 500 milliárd forintnyi rendelés volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Milliárdos bevételkiesést szenvedhet el a dán élelmiszer-kereskedelem a súlycsökkentő szerek miatt
Akár 1,2 milliárd dán korona (130 millió euró) forgalomkieséssel is…
Tovább olvasom >Korán indult idén az iskolai bevásárlás az Egyesült Államokban
A back-to-school vásárlások idén szokatlanul korán kezdődtek az Egyesült Államokban…
Tovább olvasom >A német kiskereskedők 60%-a hirdet a közösségi médiában
Egy friss felmérés szerint Németországban a kiskereskedők közel 60%-a használ…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >