A magyar tejágazat a tejkvóta uniós kivezetésének nyertese lehet
A magyar tejipar felkészült arra, hogy az új rendszerben működjön azt követően, hogy az Európai Unió április elsejével kivezeti a tejkvótát, és várhatóan nyertese lesz a változásoknak – mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI kérdésére.
Czerván György hangsúlyozta: a tejkvóta megszüntetése új kihívásokat jelent, de egyben új lehetőség is a magyar tejágazat számára. Rámutatott: alapvetően kiszámítható támogatási rendszerre van szükség, és ez 2020-ig rendelkezésre áll. Szükség van továbbá egy erős szakmaközi szervezetre, ami szintén megvan, amivel a szaktárca kapcsolata szoros – jelezte.
Az államtitkár kiemelte: ugyanakkor fejleszteni kell a feldolgozóipart, amire lesz pénz, a most nyíló vidékfejlesztési források között az élelmiszeripar fejlesztésére mintegy 300 milliárd forint áll rendelkezésre.
Emlékeztetett arra, hogy a minisztérium még meg tudta emelni az ágazat közvetlen támogatását: az eddigi 26 milliárd forintról mintegy 50 milliárd forintra emelkedik az éves közvetlen támogatás mértéke. Ez magában foglalja az uniós és a nemzeti forrásokat is. Emellett a tejtermék tanáccsal történt konzultáció alapján létrejön egy 420 millió forintos marketing alap, amely a jó minőségű magyar tej népszerűsítését hivatott szolgálni – fűzte hozzá.
Czerván György fontosnak nevezte az új rendszerben, hogy növeljék a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hatékonyságát, például az áfacsalások megállítását a tejágazatban, illetve a gazdaság fehérítését. Úgy vélte, ez utóbbit jól szolgálja az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) bevezetése.
A tejkvóta megszűnésével nem lesz semmi, ami korlátozza a tejtermelést az Európai Unióban. Az államtitkár megjegyezte, hogy a tagországok többsége eddig sem használta ki a számára előírt tejkvótát, Magyarország is csak mintegy 75-80 százalékban használta ki a lehetőséget.
Az EU 28 tagállamában 2014-ben 151 milliárd liter tejet termeltek. Az országok listáját Németország vezeti több mint 30 milliárd literrel, majd Franciaország következik 23 milliárd literrel, Nagy-Britannia (14 milliárd liter), Hollandia, Olaszország és Lengyelország. Az Európai Bizottság arra számít, hogy az idén 1,2 százalékkal, jövőre pedig 0,6 százalékkal növekedik a termelés.
Az utóbbi öt évet tekintve a 2014-es év volt a legerősebb, akkor összességében 4 százalékkal több tejet termeltek az előző évhez képest. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Miért fogy el ilyen gyorsan a sajátmárkás tej? Az árrésstop ésszerűtlenségei a tejpiacon
Soha nem volt még ilyen bizonytalan a sajátmárkás tejtermékek helyzete…
Tovább olvasom >Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab behozatalát az EU-ba
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >