A magyar sertéshús fogyasztását ösztönző marketingprogram indul
A magyar sertéshús fogyasztását ösztönző marketingprogramot indít a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) – hangzott el 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron, szombaton Budapesten.
A VHT szakmai napján Dúl Udó Endre, a szakmaközi szervezet munkatársa elmondta: a Hús és egészég elnevezésű középtávú marketingprogram célja az, hogy 2020-ig évente fejenként egy kilogrammal növekedjen a Magyarországon előállított sertéshús belföldi fogyasztása.
A szakember hangsúlyozta: ez azért fontos az ágazatnak, mert az elmúlt húsz évben Magyarországon a felére, 23-25 kilogrammra esett vissza az évente, fejenként elfogyasztott sertéshús mennyisége. A marketingprogrammal csökkenthető az importtermékek aránya is a belföldi piacon – tette hozzá.
Dúl Udó Endre elmondta, hogy a marketingprogram segítségével szeretnék a magyar emberek figyelmét felhívni arra, hogy a sertéshús fogyasztása – a mostani közhiedelemmel ellentétben – egészséges. A belföldön tenyésztett sertések húskihozatala – vagyis a színhús aránya – általában 60 százalék feletti a legjobb minőség esetében. A fogyasztók által még mindig zsírosnak tartott sertéshús tehát már régóta nem az, így fogyasztása egészséges. A szakember leszögezte: a marketingprogram nem irányul más ágazatok ellen.
A magyar sertéshús kiváló minőségét hivatott garantálni a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy is. Ennek használatát egy szigorú szakmai minősítés után a VHT ítéli oda és engedélyezi a kizárólag Magyarországon, magyar alapanyagból, magyar feldolgozó által előállított termékek számára – közölte Németh Antal, a VHT elnöke. Hozzátette: eddig már több mint 600 egység kérte a KMS védjegy használatának jogát, és mintegy 300 el is nyerte.
Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta: a sertés tőkehús általános forgalmi adójának (áfa) jövő év elején esedékes 5 százalékra csökkentése várhatóan tovább fehéríti az ágazat tevékenységét, ahol a feketegazdaság arányát egyes szakértők jelenleg 40-50 százalékra becsülik. Az áfa-csökkentésnek fogyasztásélénkítő hatása is lehet – tette hozzá a VHT titkára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent a vágósertés termelői ára az egy évvel korábbihoz képest
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 21,6 százalékkal 6,7 ezer…
Tovább olvasom >OMÉK 2025 – Visszatér Magyarország legnagyobb agrárünnepe!
Hagyomány és innováció kéz a kézben jár – ez is…
Tovább olvasom >Aranykorukat élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >