Tavasszal odaveszhetett a magyar méhek fele
Tavasszal, a napraforgó virágzása idején a magyar méhcsaládok fele odaveszett – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádiónak – olvasható az Indexen.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi az oka a tömeges méhpusztulásnak. Az első laborvizsgálatokból annyi derült ki, hogy napraforgó virága nem tartalmaz semmilyen vegyszert, viszont nincs meg egyelőre az a molekula, ami a méhek pusztulását okozhatta.
Bross szerint annyira komplex oka van a jelenségnek, hogy még nem látnak tisztán a kérdésben. Annyi viszont már sejthető az első talajvizsgálatok alapján, hogy minden benne van a talajban, amit évtizedek óta használ a nagyüzemi mezőgazdaság. Bross szerint ugyanakkor a konkrét okok megtalálása egész télen munkát ad majd a szakembereknek.
A méhpusztulás által érintett méhészek az összes virágport, nektárt, vizet hordó méhüket elvesztették: ezeket Bross szerint nagyon nehéz lesz regenerálniuk a méhészeknek. A Dunántúli megyékben kevésbé, de az alföldi, Duna-Tisza köszi megyékben több, mint a méhészek felét érinti ez a probléma. (Stubnya Bence, index)
Kapcsolódó cikkeink
Ősszel sem pihennek a kaptár lakói: így segíthetjük a beporzókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agroinform.hu: az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
