A magyar lakosság közel fele nem jut rendszeresen minőségi élelmiszerekhez
A magyar lakosság közel fele nem engedheti meg magának, hogy rendszeresen minőségi élelmiszereket fogyasszon a legújabb Eurostat adatok szerint. Az október 16-i Élelmezési Világnap alkalmából a 25 éves Budapesti Nagybani Piac is segít: zöldségeket és gyümölcsöket juttat el az Élelmiszerbank Adománykonvoján keresztül a rászorulókhoz.
Október 16-át az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO 1979-ben magyar határozati javaslat alapján Élelmezési Világnappá nyilvánította. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az emberiség nagy részét érintő élelmezési gondokra. Hazánkban is súlyos problémát jelent az éhezés és egyre többeket érint.
A legújabb Eurostat adatok szerint a magyar lakosság 33 százaléka nem engedheti meg magának, hogy húsfélét, csirkét, halat vásároljon legalább minden második napon, a nyugdíjasok 41 százaléka, a nagycsaládosoknak pedig 46 százaléka nem jut rendszeresen minőségi élelmiszerekhez. Ezzel szemben ugyanakkor megdöbbentő, hogy az ismert adatok szerint Magyarországon éves szinten 1,8 millió tonna élelmiszert semmisítenek meg. Pedig ennek a mennyiségnek élelmezési célokra történő felhasználása segítene a fent említett probléma szinte teljes felszámolásában.
Hazánkban a Magyar Élelmiszerbank foglalkozik az élelmiszerfeleslegek begyűjtésével és a rászorulókhoz történő eljuttatásával – legyen az minőségi vagy csomagolási hibás, lejárat közeli vagy egyéb okból kereskedelmileg problémás termék. Az idén 25. születésnapját ünneplő Budapesti Nagybani Piac is fontosnak tartja, hogy segítsen a rászorulóknak, ezért az október 16-i Élelmezési Világnap alkalmából csatlakozik az Élelmiszerbank Adománykonvojához.
„Már többször működtünk együtt a szervezetettel, és most is szívesen segítünk: a piacon értékesítő nagykereskedőktől és termelőktől több raklap zöldséget és gyümölcsöt vásárolunk, amit felajánlunk az Adománykonvojnak. Ezekre a minőségi termékekre nagy szükség van, mivel zöldség-gyümölcs adomány ritkán érkezik a szervezethez” – mondta el Klucsik Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac marketing és fejlesztési igazgatója, aki hozzátette, hogy a piacon árusítókat is adományozásra buzdítják.
Kapcsolódó cikkeink
FAO: rekordszintű lehet a világ idei gabonatermése
Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén…
Tovább olvasom >A FAO élelmiszerár indexe stabil maradt júniusban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint…
Tovább olvasom >Júniusban lassult az euróövezeti infláció
Az elemzői várakozásokkal összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >