A magyar dolgozók fele számít fizetésemelésre 2023-ban
Tavaly a munkavállalók 63 százaléka kapott fizetésemelést, vagy valamilyen extra juttatást a megnőtt kiadásai miatt, idén már csak alig több mint felük számít hasonlóra. A legtöbben úgy gondolják, hogy az emelés értéke elmarad majd az elvárásuktól.

A dolgozók többsége többet várna 2023-ban, mint amire valóban számít
A Profession.hu több mint ezer munkavállalót megszólaltató, országosan reprezentatív kutatásában a válaszadók 55 százaléka vélte úgy, hogy 2023-ban számíthat arra, hogy a megnövekedett kiadásait valamilyen formában kompenzálni fogja a munkáltatója. 49 százalékuk fizetésemelést, 7 százalékuk valamilyen rendszeres, 9 százalékuk pedig egyösszegű juttatást vár idén. Az átlagosnál kisebb arányban bíznak extra elismerésben azok, akik nem teljes állásban, alacsony végzettséggel, vagy az államigazgatásban dolgoznak.
Tavaly nem tudták tartani az infláció tempóját a fizetések
A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint 2022-ben az éves átlagos infláció 14,5 százalék volt. Ezzel szemben a munkavállalók 63 százaléka kapott valamilyen fizetésemelést vagy kiegészítést, többségük (59%) 10 százalék alatti összegben. A hivatalos pénzromlást meghaladó szinten a dolgozók ötöde vihetett haza több pénzt tavaly.
A dolgozók többsége többet várna 2023-ban, mint amire valóban számít
A hazai munkavállalók alig több mint fele reméli csak, hogy idén is emelkednek a juttatásai valamilyen módon és közöttük is a legtöbben (59%) magasabb összeget várnának el a munkahelyüktől, mint amire valóban számítani mernek. Közel felük szeretné, ha a fizetése legalább az ötödével növekedne, de reálisan csak 6 százalékuk számol ezzel.
„Leggyakrabban a befektetett munka elismeréseként a béremelésre gondolhatunk, azonban emellett számos más olyan motiváló tényező is szóba jöhet, ami szintén erősítheti az elköteleződést: képzések, jó munkahelyi légkör, rugalmas időbeosztás vagy a bónusz lehetősége. Értelemszerűen, ha piaci átlag alatti fizetést kínál egy munkaadó és a fenti tényezők számunkra kedvezőtlenül alakulnak, érdemes körbenézni az álláspiacon egy jobb lehetőség érdekében”
– javasolja a munkavállalóknak Szigeti Nikoletta. a Profession Services üzletágvezetője.
„Sok munkáltató transzparens a béreket illetően, és olyan információkat adnak a vállalatról, amelyek ismeretében könnyebb elképzelni az ottani légkört és a meghirdetett pozíciót. Mindenképp érdemes tisztában lennünk az adott szegmensben elérhető a bérezési lehetőségekkel, ezzel akár javíthatjuk a tárgyalási pozíciónkat is egy béremeléssel kapcsolatos tárgyalás esetén is. Azonban, ha a munkahelyváltás mellett döntünk, legyünk tisztában a kiszemelt iparág és cég jövőbeni helyzetét, várható stabilitását illetően, hiszen a magasabb bérezés csak az érem egyik oldala”
– teszi hozzá a szakértő.
Kapcsolódó cikkeink
Főként állásportálokon keresünk állást, a közösségi médiában egyre kevésbé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: karrierlabor a valóságban: a fiatal vezetők nem félnek a felelősségtől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Száznál több szakmában keresnek munkavállalókat a kőbányai vállalatok és közintézmények
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További termékekre terjeszti ki az árréscsökkentést a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megtört a növekvő trend: idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonykor, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

