A magyar cégek harmada nem tervez előre egy kutatás szerint
A magyar cégek 32 százaléka nem tervez előre, pedig az üzletmenet és a munkaerő tudatos tervezése segíti a szakemberhiánnyal kapcsolatos kockázatok leküzdését, a szervezeti hatékonyság növelését és kedvező hatással lehet a vállalat versenyképességére is – derült ki a HVG HR Center megbízásából készített kutatásból, amely a közép- és nagyvállalatok terveit és diplomás munkaerővel kapcsolatos igényeit vizsgálta.
A csaknem ötszáz vállalat megkérdezésével készített reprezentatív kutatás eredményeit csütörtökön, budapesti sajtóbeszélgetésen ismertette Veres Rita, a kutatást a GVI-vel közösen végző Aon Hewitt cégvezetője.
Kiemelte: a vállalatok csaknem fele szerint a hosszú távú siker legfontosabb tényezője a nemzetközi és hazai szabályozáshoz való igazodás.
A technológiai változásokhoz való alkalmazkodás a 6. helyen szerepel, miközben a nemzetközi kutatásokban a második-harmadik helyet szokta elfoglalni ez a tényező – mondta.
Veres Rita ismertette: tízből négy cég szerint a gépészmérnökökből lesz a legnagyobb hiány 2017-ig a magyar gazdaságban, míg minden harmadik vállalat villamosmérnök-hiányt prognosztizál, akiket a jármű és közlekedésmérnökök követnek. A kutatásból kiderült, hogy a cégek jobban preferálják a pár éves tapasztalattal rendelkező munkatársakat, minden hetedik-nyolcadik nyitott pozíció szól csak pályakezdőknek. Ez az arány gépmérnököknél 20 százalék, villamosmérnököknél 17-18 százalék, tehát itt jóval nagyobb a kereslet a fiatalok iránt – tette hozzá az Aon Hewitt cégvezetője. A felmérés készítői arra is rákérdeztek, milyen problémák vannak a pályakezdők munkára való felkészültségével. Minden harmadik cég a tapasztalat hiányát említette, ami a nyelvtudásbeli hiányosságoknál is fontosabb.
A cégek ötöde szerint a fiatalok beilleszkedése sem megy mindenütt simán, de kiemelték az önálló munkavégzés, a kreativitás, a csapatszellem és a kommunikációs készségek fejlesztésének fontosságát is – mondta Veres Rita. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a kutatási eredményeket követő beszélgetésen kiemelte: a gyakorlati képzés hiányát számos vállalat kifogásolja, amire a duális képzés a válasz. Az államtitkár szerint megteremtették annak a lehetőségét, hogy vállalati szakemberek úgy vehessenek részt a felsőoktatási képzésben, ahogy az egyetemi oktatók – erről törvény is rendelkezni fog majd. A kutatás elkészítését az Audi Hungaria Motor Kft., a Robert Bosch Kft., a Nestlé Hungária Kft. és a Telenor Magyarország Zrt. támogatta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fontos munkaerőpiaci tartaléknak számít az 55-65 éves korosztály is
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól…
Tovább olvasom >Új munkavállalói értékrend formálódik – avagy mit jelent ma a „jó munkahely”?
A Randstad globális kutatása, a Workmonitor 2025 átfogó képet ad…
Tovább olvasom >EY: Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-értékarány számít
Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >