A magyar bort és a fürdőturizmust népszerűsítő kiállítás nyílt Pozsonyban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 03. 19. 11:02

Megnyitotta kapuit Pozsonyban csütörtökön az a magyar bort és a fürdőturizmust bemutató és népszerűsítő egynapos miniexpó, amelyet az idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal hozott tető alá Magyarország pozsonyi nagykövetsége, a Magyar Turizmus Zrt., valamint a WineArt társaság.

heviz

A „Spa and Wine” nevet viselő, a szakmát és a nagyközönséget egyaránt megcélzó rendezvénynek a Pozsony központjában lévő Zichy palota ad otthont. A látogatók 15, főként észak-magyarországi fürdő és welness központtal valamint 30 neves magyar borászat kínálatával ismerkedhetnek meg.

Az elmúlt évek során jelentősen javult Magyarország megítélése a szlovákok körében, és ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt a híres magyar vendégszeretetnek is – jelentette ki az ünnepélyes megnyitón mondott beszédében Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország új pozsonyi nagykövete. Rámutatott: a kiállítás több szempontból is fontos, részint amiatt, mert a turizmusnak és az idegenforgalomnak kiemelkedő szerepe van az országimázs alakításában, másrészt pedig az idegenforgalomban lévő jelentős gazdasági potenciál miatt is.

„A szlovákok szeretik a magyar borokat és a fürdőket, ezért ez a két termék sikerre van ítélve” – mondta az MTI-nek Renács Szilvia, a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviselője a kiállítás megnyitóján. Hozzátette: tavaly nagyon sikeres évet zártak, csaknem ötödével emelkedett a Szlovákiából érkező turisták által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma. A kiállítás sikerét pedig az mutatná, ha a számokat az idén is sikerülne növelni, amire megvan az esély – vélekedett.

Ferenczy Zsolt, az expó egyik társszervezője, a kizárólag magyar borokat forgalmazó Wineart borkereskedés ügyvezető igazgatója azt mondta: Szlovákiában az utóbbi időszakban növekedett a magyar borok iránti igény, és változtak a fogyasztók szokásai is, a szlovákiai vásárló egyre inkább az igényesebb borokat keresi. Kifejtette: a most bemutatásra kerülő termékekkel leginkább a minőségi borok fogyasztóit akarják megszólítani. (MTI, Starovic Tibor)

Kapcsolódó cikkeink