A „Magisztrátus bora” Egerben

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 27. 12:00

Az idén is kiválasztja a „Magisztrátus borát”, vagyis azt a vörös- és fehér bort Eger képviselőtestülete, amelyből 500 palackot szán a város a különleges vendégek ajándékozására, illetve ezeket kínálják majd az ünnepi alkalmakkor – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a polgármesteri hivatal médiareferense.

Az önkormányzati képviselők a testület csütörtöki ülését követően választották ki azt a három egri bikavért és fehér „párjukat”, amelyek a következő egy esztendőben reprezentálják a várost – közölte Zentai László.

Mint elmondta: a Magisztrátus vörösbora az Egri Korona Borház 2008-as Egri Bikavére, a St. Andrea Pincészet 2009-es Merengő Egri Bikavére, illetve a Gajdos Pincészet 2008-as Egri Bikavére közül kerül majd ki, míg fehérbor-kategóriában a Varsányi Pincészet 2010-es Egri Csillagja, a Tóth és Tóth pincészet 2010-es Egri Csillagja és a St. Andrea Pincészet 2010-es Napbor Egri Csillagja versenghet a címért.

A közgyűlési döntés szerint Habis László polgármester ezekkel a pincészetekkel kezdi meg a versenytárgyalást az 500-500 palack megvásárlásáról – fűzte hozzá.

Az önkormányzat a maga eszközeivel igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy széles körben megismertesse az egri borokat, élénkítse az egri borok iránti keresletet országos és nemzetközi viszonylatban is.

Ebben a helyzetben a város támogatja az Egerben zajló borgasztronómiai rendezvényeket, a hegyközségi borbemutatókat, emellett folyamatosan publikálják az egri borászok sikereiről szóló híreket is.

A egri borok népszerűsítése a szándékuk a Magisztrátus Bora megválasztásával is, hiszen a palackokat bor- és városmarketingcélokra használják fel – mondta Zentai László. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink